A Willkommenskultur diktátuma
Mintha egy sorsdöntő történelmi meccs filmfelvételének kockái peregnének a szemünk előtt. Az ezer évvel ezelőtti első keresztes hadjárat után az Európai Parlament balos-liberális többsége néhány napja úgy döntött, eljött az ideje az iszlám hadjáratnak, amelynek mi leszünk az áldozatai. Megszavazták azt a javaslatot, amely nem megállítani, hanem „szabályozni” lesz hivatott a kontinensre a tömegek beáramlását.
A vallásháborút ezúttal meghívásos alapon, fegyvertelenül fogjuk vívni, csak most ellenkező előjellel: nem az európai uralkodók támadnak a terjeszkedő muzulmánokra, hanem a sötét bábuk jutnak nekünk. Ráadásul úgy, hogy mi, európai keresztények feltartott kézzel adjuk meg magunkat. Különféle trükkökkel, paktumokkal és EU-s meghívókkal eresztjük be őket.
A meccs végkimenetelét tekintve az egy évezred előttinél súlyosabb következmények várhatók: akkor csak a közel-keleti Szentföldért folyt a küzdelem, most azonban Európát fogják bekebelezni a menekülteknek nevezett tömegek, és néhány évtized alatt elsöprik az egykor a világot gazdagító, majd uraló európai fehér kultúrát.
Talán meredeknek tűnik az összehasonlítás, de a végeredmény szempontjából a mostani migránsáradat befogadása tanulságos és szomorú lesz. Figyeljünk oda a dátumra, már csak az összehasonlítás kedvéért. A keresztények első hadjárata a szeldzsuk törökök terjeszkedése ellen 1096-ban kezdődött, és szűk két évszázadig tartott (bár Konstantinápoly csak 1453-ban került a muzulmánok kezére). A mostani első nagy muszlim bevonulás Európába 2015-re tehető, amikor (az évtizedekkel korábban kezdődött, valóban hasznos munkaerő-beáramlást követően) a német kancellár intett a ránk zúduló tömegeknek: fáradjatok be, tárt karokkal várunk benneteket! És jöttek, jönnek azóta is, évente több százezren.
A párhuzam alapján Európa megszállása valamikor 2200-ra következne be. Nekünk azonban, ha a tempó nem lassul, már nincs kétszáz évünk. Két évszázad múlva Európában már csak elszórt szigetek maradnak, ahol fehér keresztény (vagy keresztény gyökerű) emberek fognak élni. A beáramlás tempója pedig nem fog lassulni, mert Európa öregszik, feladta önmagát, és abban a balga hitben tévelyeg, hogy idegen népességgel pótolni lehet a munkaerőhiányt. A statisztika mást jelez: a milliónyi munkaerő helyett Nyugat-Európa eltartani kénytelen a „menekültek” hadseregeit. Eközben a nyugat-európai fő- és nagyvárosokban mindennapossá vált a terrorveszély, intézményeket kell bezárni, tömegtüntetéseket kezelni, az elharapózó bűnözést és az ide cipelt törzsi háborúkat kordában tartani (egyre kevesebb eséllyel).
Hogy ki találta ki ezt a mestertervet Európa lezüllesztésére, amelyet „nyitott társadalom” fedőnévvel hirdetett meg évtizedekkel ezelőtt a tőzsdespekuláns Soros György, talán kevésbé lényeges, mint az, hogy kik hajtják végre ezt az őrültséget.
Elnézem a beszédes fényképet, amely április 10-én az Európai Parlament üléstermében készült, s amelyen Ylva Johansson, a bizottság belügyekért felelős (európai, fehér, nőnemű) biztosa boldogan ölelkezik párttársaival. Arcán a balgaság bárgyú ragyogása, tekintetében a kimondatlan, gyerekes ujjongás: megcsináltuk! Mindezt persze szép csomagolásban nyomják le az európai emberek torkán: brüsszeliül ezt „a migrációs és menekültügyi rendszer reformjának” csúfolják. Lényege, hogy a tagállamoknak kötelező lesz befogadniuk a migránsokat.
A magyar álláspont közismert. Az EP-szavazás kapcsán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: „Mi ezt nem engedjük Közép-Európában. Mi, magyarok, legyen rajtunk bármilyen nyomás, szavazzanak is meg bármilyen migrációs paktumot az európai parlamenti képviselők, mi nem adjuk fel sem a fizikai határzárat, tehát védeni fogjuk a határt, és nem adjuk fel a jogi határzárat sem, nem tesszük lehetővé, hogy ide, Magyarországra illegális migránsok betegyék a lábukat. Se délről, se nyugatról. Ez egészen biztos.”
Az új szlovák kormány is egyértelműen elutasítja az új európai migrációs és menekültpolitikát, az úgynevezett migrációs paktumot.
Juraj Blanár külügyminiszter a szavazást követő napon leszögezte, hogy az uniós migrációs paktum fenntarthatatlan módszer. Hozzátette, be kellene végre ismerni, a schengeni térség védelme az illegális migrációval szemben elégtelen, és a migrációs paktum ezt a problémát nem oldja meg. „Ismét elmondom: az EU külső határai védelmének megerősítésére kell összpontosítani, illetve arra, hogy az illegális migráció kiinduló országaiban történjen közbelépés” – nyilatkozta a Fico-kormány külügyminisztere. (Nem csoda, hogy Szlovákia is fekete báránnyá vált Brüsszel szemében.)
Ennél is egyértelműbb az az elutasítás, amely a tagországok lakosságának részéről nyilvánul meg. A Századvég 2022-es kutatási eredményei szerint Európa lakosságának zöme aggasztónak tartja az illegális migrációt. Ez azt is jelenti, hogy míg a brüsszeliták üdvösnek és legfeljebb szabályozni valónak tartják az új tömegek érkezését, a választópolgárok elutasítják azt. Kérdés: kinek, kiknek az érdekeit képviselik ezek az emberek, akik politikusnak, felelős vezetőnek tartják magukat?
Mivel ebben a kérdésben sincs vétó az Európai Tanácsban (miért is lenne, hiszen a téma bagatell, kisebb fajsúlyú, mint a tyúkok ketreces tartása vagy az invazív akácfák sorsa), és az uniós állam- és kormányfők többségi szavazással fogadják el a döntést. Vélhetően 2026-ig be is vezetik, mondja a szakértő, ennyi ideig tarthat, míg törvényerőre emelkedik. (Még szerencse, hogy nem azonnal.) Az viszont már fogasabb kérdés, mi lesz akkor, ha az egyes tagállamok elszabotálják a végrehajtást. Márpedig tudnivaló, hogy lesz ilyen ország, és nem is kevés.
Hogy azért nem eszik olyan forrón a kását, arról Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője elmondja, hogy Magyarország az Unió soros elnökeként Lengyelországgal együtt lehetőséghez jut, hogy kissé halogassa a témát.
(Mert Tusk-kormány ide vagy oda, Lengyelországot is nyomasztja a Fehéroroszország felől érkező migráció.)
A TASR szlovák hírügynökség közzétette, hogyan szavaztak a paktumról a szlovák EP-képviselők. Természetesen a radikális jobboldaliak véleménye a közszolgálati ügynökséget nem érdekelte. Lucia Ďuriš Nicholsonová (független) szerint a paktum nem tökéletes, de a „lehető legjobb”, amit el lehetett érni. (Kérdés, szerinte mi lett volna a tökéletes?) Nicholsonová a régi mantrát mondta fel a szolidaritásról; a tagállamok vagy befogadják a „menekülteket”, vagy fizetnek a befogadóknak. Miriam Lexmann (KDH) más véleményen volt, ő bizonytalanságot emlegetett, és nem támogatta a kötelező szolidaritást. Vele szemben Vladimír Bilčík (független) úgy vélte, hogy „a paktum nagyobb biztonságérzetet teremt a szlovák polgárok számára is”, ezzel együtt „igazságosabb hozzáállást nyújt azok számára, akik háború elől menekülnek és védelemre szorulnak”.
Eugen Jurzyca (SAS) üdvözli a menekültügyi eljárások gyorsítását, támogatja az effektív szolidaritást az országok között, de hiányolja a külső határok hatékony védelmének motivációját. Szerinte ezt a javaslat nem biztosítja, akárcsak a jogosulatlanok visszatoloncolását sem. Akkor mi a manót old meg egyáltalán a javaslat? Ivan Stefanec (KDH), Jozef Mihál (független), Peter Pollák (Matovič-féle Slovensko) ugyancsak „jó, jó, de” értelemben nyilatkoztak az ügynökségnek. Tulajdonképpen akik megszavazták a paktumot, azt kérik rajta számon, ami miatt el kellett volna utasítaniuk.
Arról természetesen kevés szó esik, hogy a „civil” szervezetek szinte törvényen felüli jogalanyokká válnak. Míg az embercsempészek elítélhetők, a gyakorlatban ugyanezt a „hasznos munkát” végző NGO-k (csak nem a szárazföldön, hanem a tengeren) zavartalanul folytathatják a migránsok taxiztatását, anélkül, hogy a hajuk szála görbülne. Összességében elmondható, hogy az Európai Parlamentben ebben a fontos kérdésben ismét érvényesült a liberális baloldal diktátuma, és Sorosék excelltáblázatában ki lehet pipálni, hogyan végezték el a dolgukat a fizetési listán szereplő „képviselők”. Akiknek többsége remélhetően júniusban visszatérhet a becsületes foglalkozásához.
Megjelent a Magyar7 hetilap 16. számában.
