2026. március 19., 13:05

A Wagner kezdte védeni az orosz „árnyékflotta” hajóit

Oroszország új gyakorlatot kezdett alkalmazni, amelynek alapján biztonsági megfontolásokból a Wagner magánhadsereg korábbi alkalmazottait és az orosz katonai felderítés (GRU) embereit kezdték elhelyezni az úgynevezett orosz „árnyékflotta” hajóin, hogy így védjék meg azokat az elmúlt időszakban őket ért számos önkényes feltartóztatástól – számolt be több hírforrás az Organized Crime and Corruption Reporting (OCCRP) nevet viselő amerikai nemkormányzati szervezet jelentésére hivatkozva.

 

szállító hajó és őrjárat hajó - illusztráció - X
Képünk illusztráció
Fotó: X

A szervezett bűnözésről és korrupcióról történő jelentéstevésre specializálódott, az oknyomozó újságírást támogató szervezet az új gyakorlatot elsőként a Balti tengeren, azon belül pedig az olajszállító hajóknál kezdte alkalmazni Oroszország, ami vélhetően azzal függ össze, hogy az elmúlt időszakban főként ebben a régióban fordultak olyan esetek, amikor jelentős részben mondvacsinált okokra tartóztattak fel olyan – különböző felségjelzés alatt hajózó - szállító hajókat, amelyeket nyugati országok vezetései az orosz „árnyékflotta” részének tartanak.

Az orosz „árnyékflotta” kifejezés alatt rendszerint olyan hajókat értenek, amelyek nem orosz felségjelzés alatt hajózva, de vélhetően orosz megbízatás alapján szállítanak olyan rakományt, amelyet néhány nyugati ország nemzetközi felhatalmazás nélkül szankciós listára vett és ezekre az önkényes döntésekre hivatkozva próbál meg feltartóztatni.

Az OCCRP jelentésében különböző európai országok és Ukrajna hírszerzési forrásaira hivatkozva azt írta, hogy Oroszország a helyzetre reagálva olyan speciális biztonsági csoportokat hozott létre, amelyek személyi összetételüket tekintve kötődnek az orosz biztonsági erőkhöz és a védelmi feladatokon kívül összekötő szerepet is biztosítanak az orosz fegyveres erők irányába.

A szervezet feltételezése szerint a biztonsági csoportok elsődleges feladatai közé tartozik, hogy megakadályozzák, hogy a hajók legénysége felett harmadik országok fegyveres szervei vegyék át az irányítást.

Elemzői vélemények szerint, bár az ilyen néhány fős kiegészítő legénység aligha lehet alkalmas arra, hogy egy esetleges fegyveres támadás esetén komoly ellenállást tanúsítson, jelenlétük hatékony pszichológiai hatást gyakorolhat a rendszerint nemzetközi összetételű legénység viselkedésére, illetve a hajó feletti ellenőrzést átvenni tervező fegyveres erőkre is, amelyek rendszerint kerülni próbálják a nyílt konfliktust, amely egyértelmű politikai eszkalációhoz vezetne. Egyidejűleg a hajókon tartózkodó speciális biztonsági erők vélhetően közvetlen kapcsolatban állnak az orosz haditengerészettel is, meggyorsítva azok esetleges közbeavatkozási reakciós idejét.

 

Megosztás
Címkék