A volt ukrán főügyész állítása szerint meg akarták ölni, amihez köze lehetett Joe Bidennek
Viktor Sokin volt ukrán főügyész azzal állt elő egy tévéinterjúban, hogy higannyal megmérgezték őt egy görögországi látogatása alatt, és nem zárja ki, hogy az ellene elkövetett gyilkossági kísérlethez köze volt Donald Trump amerikai elnök fő választási riválisának, az ukrajnai érdekeltségekkel rendelkező Joe Biden volt amerikai alelnöknek.

A volt főügyész feljelentést is tett az Állami Nyomozóhivatalnál (DBR) Biden ellen hivatali munkájába való beavatkozás címén, a DBR viszont nem indított eljárást, hanem a rendőrség hatáskörébe utalta a nyomozást - közölte hétfőn az Ukrajinszki Novini hírportál a rendvédelmi szervektől származó értesüléseire hivatkozva. A hírportál információi szerint ugyanakkor Görögországban vizsgálatot indítottak a volt tisztségviselő esetleges megmérgezése ügyében.
Elmondta még, hogy ezután Bécsbe utazott további gyógykezelésre, ahol ugyanaz az orvos kezelte, aki Viktor Juscsenko volt ukrán elnököt is dioxin-mérgezése után. Sokin szavai szerint 9,7 százalék higanyt találtak a szervezetében, ami ötször több a maximálisan megengedett mértéknél.
Sokin 2015 februárjától 2016 áprilisáig volt Ukrajna főügyésze. Sokint Petro Porosenko akkori ukrán elnök váltatta le arra hivatkozva, túl kevés eredményt tudott felmutatni a korrupció elleni küzdelem terén. Sokin meggyőződése viszont az, hogy éppen a Burisma vállalat ellen indított vizsgálatai miatt távolították el hivatalából. A Burisma az a magántulajdonú ukrán gázvállalat, amelynek igazgatótanácsi tagja volt akkor még Joe Biden fia, Hunter.