A Volkswagen uralta a német elektromosautó-piacot
A Volkswagen (VW) csoport az idei év első felében 46%-os piaci részesedést ért el a német elektromosjármű-piacon, ezzel messze maga mögé utasította versenytársait. Erről a TASR számolt be a DPA hírügynökség hétfői jelentése alapján, amely a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság (KBA) adataira hivatkozott.

A konszern ezzel jelentősen növelte piaci részesedését ebben a szegmensben: az előző év azonos időszakában még csak 32%-ot ért el. A második helyet nagy lemaradással a BMW csoport szerezte meg, amely a leányvállalatokat (Mini és Rolls-Royce) is beleszámítva 11%-os részesedést ért el. Az amerikai Tesla, amely tavaly még a harmadik helyen állt, a vizsgált időszakban 12%-ról 3,6%-ra esett vissza, így a kilencedik helyre szorult.
A VW régóta dominálja a teljes német autópiacot is, ahol a részesedése körülbelül 40% körül mozog. A konszern vezető szerepe az egyes márkák szintjén is megmutatkozott: az első félévben a VW márka az első, harmadik, negyedik és ötödik helyet foglalta el. Az egyetlen másik vállalat, amely bekerült az első öt közé, a BMW volt a második hellyel.
A VW-csoport a legsikeresebb modellek rangsorában is az első hat helyet szerezte meg, az ID.7 modellel az élen. A BMW X1 modellje a hetedik helyre került, míg a Tesla Model Y – amely hosszú időn át az első volt – a kilencedik helyen végzett.