2026. január 17., 12:39

A szíriai hadsereg megkezdte a bevonulást Aleppó korábban kurdok ellenőrizte térségébe

Szíriában a hadsereg megkezdte a bevonulást az ország északi részén lévő Aleppó tartomány korábban kurd fegyveresek ellenőrizte térségébe - jelentette a SANA szíriai hírügynökség szombaton.

Hogyan tovább?
Ahmed es-Saraa és Szíria
Fotó: TASR/ma7

A közlemény szerint a fegyveres erők megkezdték az előrenyomulást az Eufrátesztől nyugatra lévő körzetekben, miután a kurd egységek hajnalban beleegyeztek a kivonulásba. A hadsereg hozzátette, hogy a katonák már átvették az irányítást Deir Hafir fölött, ahonnan a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd milícia korábban támadásokat intézett a tartomány más részei ellen.

Mazlúm Abdi, az SDF szóvivője az X-en azt közölte, a kivonulással a milícia "a márciusi megállapodás iránti elkötelezettségét" jelezte. A Damaszkusz és a kurdok képviselői között tavaly márciusban kötött egyezmény értelmében a most gyakorlatilag önállóan működő kurd intézményeket integrálják a központi állami apparátusba, a kurd harcosokat pedig a hadseregbe.

A megállapodást azonban még nem tudták megvalósítani, a konkrét intézkedések kidolgozásáról szóló tárgyalások határideje 2025 végén lejárt, és az egyeztetések egyelőre megakadtak.

Mindeközben Ahmed es-Saraa elnök pénteki televíziós beszédében felszólította a kurdokat, "ne higgyenek a szeparatista hangoknak", és tekintsenek szülőföldjükként Szíriára, "amely minden állampolgárának otthont ad".

Bejelentette azt is, hogy a kurd nyelv egy új rendelet értelmében államalkotó nyelvvé válik, illetve állami ünnepnappá nyilvánította a kurd (perzsa) újévet is. A Szíria északi és északkeleti részét ellenőrző kurd hatóságok közleményben üdvözölték az elnöki rendeletet, amelyet "a megbékélés felé tett első lépésnek" neveztek, azonban hozzátették: ennél többre van szükség, a jogokat az alkotmányban is rögzíteni kell.
Megosztás
Címkék