2022. június 6., 10:47

A szerb elnök pozsonyi nyilatkozata: Nem tartozom a fősodorba

Az elmúlt héten a szlovák fővárosban rendezett Globsec biztonságpolitikai konferencia egyik előadója volt Aleksandar Vučić nemrégen újraválasztott szerb államfő.

Nem könnyű a helyzete
Aleksandar Vučić szerb államfő
Fotó: TASR

Természetesen elsősorban Szerbia és az Európai Unió közötti viszonyról és a balkáni ország lehetséges EU-tagságáról, valamint az orosz-szerb kapcsolatokról volt szó.

Mint ismert, Szerbia és Oroszország között hagyományosan jó a kapcsolat, annak ellenére, hogy az orosz-ukrán háború miatt Szerbia hivatalosan elítélte Oroszországot és kiállt Ukrajna szuverenitása mellett.

Vučić ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy, amikor 1999-ben a NATO végig bombázta Szerbiát, nem tapasztalt semmiféle szolidaritást az európai államok részéről, noha lényegében ugyanolyan agresszióról volt szó, mint most.

Kifejtette, hogy Szerbia továbbra sem fogadja el az önálló Koszovó létét, és reményének adott hangot, hogy tárgyalásos úton sikerül elfogadható megoldást találni a problémára.

A szerb elnök elmondta, hogy megállapodást kötöttek Oroszországgal a kedvezményes áron történő gázszállításról, ezért országában európai viszonylatban sokkal olcsóbb a földgáz, sőt télen előreláthatóan még olcsóbb lesz. Ennek ellenére törekednek arra, hogy minél kevésbé függjenek az orosz gáztól és keresik azokat a lehetőségeket is, amelyek révén diverzifikálhatnák Szerbia gázellátását.

Az Oroszországi szankciókkal kapcsolatban kifejtette, hogy az ő véleménye nem kell, hogy mérvadó legyen, mivel nem tartja magát az európai politika főszereplőjének. Úgy vélte azonban, hogy a szankciók politikája kontraproduktív. Nem az szenvedi meg elsősorban, aki ellen irányul, hanem azok veszítenek rajta, akik elrendelték.

Szerbia esetleges NATO-tagságát Vučić kizárta, mivel Szerbia önállóan igyekszik politizálni és ennek fontos része a katonai semlegesség is. Ugyanakkor nincs gondja azzal, ha mások az Észak-atlanti Szövetség tagjai akarnak lenni.

A szerb elnöktől a konferencia résztvevői megtudhatták azt is, hogy a NATO jelenlegi főtitkára, Jens Stoltenberg gyermekként Belgrádban élt, ezért volt képes segíteni bizonyos félreértések áthidalásában Belgrád és más országok között.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.