2021. február 10., 11:07

A szenátus megszavazta: nem alkotmányellenes Trump alkotmányos felelősségre vonása

Az Egyesült Államok kongresszusának szenátusa kedden este 56:44 arányban megszavazta, hogy Donald Trump korábbi elnök alkotmányos felelősségre vonása (impeachment) nem alkotmányellenes.

Fotó: TASR/AP

A szavazásra azért volt szükség, mert Trump ügyvédei azzal álltak elő, hogy hivatalban már nem lévő elnök ellen az alkotmány nem teszi lehetővé az impeachment-eljárást. A voksolást órákon át tartó vita előzte meg az alkotmányos kérdésről.

A szenátusi tárgyalás így szerdán folytatódhat, pontosabban elkezdődik érdemi része a vád érveinek ismertetésével.

Trump ellen a demokrata képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. Az incidensben öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is. A tárgyalás várhatóan egy hétig tart. Mind a vád, mind a védelem 16 órát kap érvei ismertetésére, napi legfeljebb 8 órában. A demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalmuk a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felmentési eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment-eljárás, akkor a szenátus felmentette.

Nagy valószínűséggel most is ez lesz az eljárás vége, ugyanis az elítéléshez a szenátusban kétharmados többség kell, márpedig a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig a keddi szavazáson is csak hat voksolt a Trump elleni impeachment alkotmányossága mellett. A "hatok": Ben Asse (Nebraska), Bill Cassidy (Louisiana), Lisa Murkowski (Alaszka), Mitt Romney (Utah), Pat Toomey (Pennsylvania), Susan Collins (Maine).

Ha Trumpot végül mégis elítélik, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és a szenátus egy utólagos szavazást tarthat arról, hogy soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ehhez már nem kell kétharmad, elég egyszerű szavazattöbbség.

Trump nem elégedett

Az AP hírügynökséggel egy névtelenségbe burkolódzó forrás közölte, hogy Trumpot nem hagyta közömbösen demokrata párti vádlóinak drámai videóösszeállítása, amely a Capitolium január 6-i ostromáról készült, saját védőinek szereplését viszont gyengének találta. Ráadásul egyik fő ügyvédje, Bruce Castor megtette azt, amit Trump még mindig nem: elismerte, hogy Joe Biden nyerte meg az elnökválasztást.

Az amerikai nép kormányzatot váltott. Van annyira okos, hogy ha nem szereti a régit, akkor újat választ"

- mondta Trump ügyvédje, és beszédében többször is hangoztatta, hogy Trump elveszítette a szavazást. Mindezt azért hangsúlyozhatta, hogy a korábbi elnököt ne lehessen alkotmányosan felelősségre vonni. Castor fő érve: az alkotmány szerint az impeachment során bűnösnek talált vádlottat el kell mozdítani hivatalából, "márpedig Trumpot már elmozdították - a szavazók" - mondta. A korábbi elnök ügyvédeinek felszólalásaival több republikánus szenátor is elégedetlen volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.