A spanyol kongresszus jóváhagyta a katalán szeparatisták amnesztiatörvényét
A spanyol parlament alsóházának tagjai csütörtökön jóváhagyták a katalán szeparatistáknak amnesztiát biztosító ellentmondásos törvényt. A javaslatot 178 szavazattal 172 ellenében hagyták jóvá - jelentette az AFP.

A szavazást hetek óta tartó tárgyalások előzték meg a kormányzó szocialisták (PSOE), valamint az Együtt Katalóniáért (JxCat) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) pártok között a törvény tartalmáról és hatályáról - tette hozzá a Catalan News hírportál.
A törvényjavaslat célja, hogy véget vessen a Katalónia Spanyolország többi részétől való elszakítására irányuló meghiúsult törekvésben részt vevő politikusok felelősségre vonására irányuló, évek óta tartó erőfeszítéseknek. Ezek az erőfeszítések az elmúlt évtizedek legsúlyosabb politikai válságát váltották ki Spanyolországban. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az amnesztiát a válság leküzdésének eszközeként mutatta be.
A törvényjavaslat azonban ellenállásba ütközött a jobboldal és spanyolok milliói részéről, akik úgy vélik, hogy a politikai válságot kirobbantó embereknek különböző vádakkal kellene szembenézniük, többek között sikkasztással és lázadásra való felbujtással.
A Catalan News honlap szerint az amnesztiatörvény elfogadása a katalán függetlenségi mozgalomban résztvevőknek kedvez, és kegyelmet ad azoknak, akik ellen nyomozás folyik, vagy akiket bűncselekmények széles körével vádolnak, beleértve a sikkasztást vagy akár a terrorizmust is.
Azokra is kiterjed majd, akiket 2019-ben ítéltek el a katalán függetlenségi népszavazás megszervezésében való részvételük miatt, például a száműzetésben élő Carles Puigdemont volt elnökre és volt alelnökére, Oriol Junquerasra.
Az eredeti amnesztiajavaslat a 2012 januárja és 2023 novembere között elítéltekre vonatkozott, de a felülvizsgált változat ezt az időszakot 2011 novemberéig kiterjeszti.
A törvény által kedvezményezett személyek számáról szóló becslések igen eltérőek: míg a Katalónia függetlensége mellett kiálló Ómnium szervezet úgy becsülte, hogy a törvény mintegy 1500 embernek kedvez, addig a szocialisták mintegy 300-ra teszik ezt a számot.