A romániai ortodox egyház és a koronavírus-járvány
Az ortodox egyház szóvivője, Vasile Bănescu legutóbb azt nyilatkozta, hogy az ortodox templomokat nem helyezhetik karantén alá, mert azok Jézushoz tartoznak, nem a földi hatalmakhoz.

Mint kifejtette, természetes az, hogy racionális keretek között aggódunk a vírus terjedéséért, de az nem az ima révén terjed, hanem azzal, ha a hívek nem tartják be a higiéniai normákat.
Ez nem azt jelenti, hogy nem elég erős a hitük, csak azt, hogy nem kísértik az Istent, és odafigyelnek egymásra, magyarázta a szóvivő, aki reméli, hogy nem kell majd bezárni a templomokat.
A reformátusok, evangélikusok korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy a koronavírusra való tekintettel külön-külön úrvacsorai kelyhekben osszák az úrvacsorai bort, és a hívek mindig a hatóságok kérésének megfelelően járjanak el.