A palesztin külügyminiszter szerint Izrael szándékosan kiéhezteti a gázai lakosságot
Izrael háborús fegyverként alkalmazza a kiéheztetést a Gázai övezet mintegy egymillió lakójával szemben - jelentette ki kedden Rijád al-Maliki palesztin külügyminiszter az ENSZ egyik tanácskozásán Genfben.

Úgy vélte, hogy a nemzetközi közösség kudarcot vallott a palesztinok jogainak tiszteletben tartásával.
Az izraeli kormányzat közölte, hogy a humanitárius segélyeket engedélyezi a rafahi határátkelőn keresztül, és jelezte, hogy Kerem Salom-i határátkelőt is hamarosan megnyithatja a segélyezés felgyorsítása érdekében.
- mondta Maliki az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alkalmából tartott tanácskozáson.
- tette hozzá.
Meirav Eilon Sahar izraeli nagykövet a tanácskozást követően újságírókhoz szólva kifogásolta Maliki beszédét, mondván, hogy abban tett említést sem a Hamász bűneiről, sem az Izrael elleni terrortámadásról.
A tanácskozáson felszólalt Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter is. Kijelentette, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak sosem fog sikerülni a Hamászt felszámolni. Hangsúlyozta, hogy Izrael csakis a konfliktus politikai rendezésétől remélheti a túszok szabadon engedését.