A németek kétharmada menesztené a jelenlegi kormányt
A balliberális fősodorral rokonszenvező Euractiv hírportál egy meglepő cikket közölt arról, hogy a megbízatásának félidejéhez érkezett német kormányról hogyan vélekednek az ország lakói.

A "félidő alkalmából" az INSA közvéleménykutató a múlt héten felmérést készített a németországi közhangulatról és arról, miként látják Olaf Scholz kormányának ténykedését.
A megkérdezettek 70 százaléka egyenesen Olaf Scholz kancellár teljesítményével elégedetlen. Ezek után aligha meglepő, hogy a Bild am Sonntag magazinnak nyilatkozó Hermann Binkert, a felmérést végző INSA igazgatója úgy fogalmazott, hogy a kancellár felett beborult az ég.
A koalíciós pártok támogatottsága közvetlenül a nyári szünet előtt tartott közvélemény-kutatásban nagyot zuhant, elsősorban az új gázfűtéses rendszerek tervezett betiltása, valamint a zöldpárti családügyi miniszter, Lisa Paus döntése miatt, aki megvétózta a szabaddemokraták szociális gazdaságcsomagjának az elfogadását, mivel bizonytalannak látja ennek anyagi hátterét.
Ezt a portál azzal toldotta meg, hogy a megkérdezetteknek csupán 27 százaléka gondolja azt, hogy a két utóbbi politikus vezetésével az ország jobb eredményeket lenne képes felmutatni.