A német külügyminiszter szerint minél hamarabb rendezni kell Szerbia és Koszovó kapcsolatát
A két ország kapcsolatának mihamarabbi rendezésére szólította fel Szerbiát és Koszovót Heiko Maas német külügyminiszter pénteken.
![Koszovó Koszovó](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/migrated/pictures/politika/pol-europa/koszovo.jpg?itok=t3-HtRFk)
A német diplomácia vezetője csütörtökön Koszovóba, pénteken pedig Szerbiába látogatott, és arra kérte a feleket, találjanak megoldást a fennálló viszonyra, és rendezzék kapcsolatukat.
Belgrádban Heiko Maas kiemelte: itt az ideje folytatni a normalizációs folyamatot.
Nemcsak a látszat kedvéért kell fenntartani a párbeszédet, hanem eredményeket is el kell érni.
fogalmazott a német külügyminiszter, majd hozzátette:
Németország kész segíteni a tárgyalásokat.
Szerbia is kész arra, hogy folytassa a tárgyalásokat
- hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök a közös sajtótájékoztatón.
Mint mondta,
kompromisszumos megoldásra van szükség.
- fogalmazott a szerb államfő, és azt hangsúlyozta, a szerbek érdeke az, hogy az albánokkal békében éljenek.