2025. május 3., 17:10

A német evangélikus egyház kitiltotta a fehér gyerekeket az erőt és bátorságot oktató szemináriumáról

A német evangélikus egyház (EKD) kitiltotta a fehér gyerekeket arról a szemináriumáról, amelyre nemrégiben, Hannoverben tartott nemzeti kongresszusán került sor, és amelynek az „erőről és a bátorságról” volt a címe – számolt be az érintett szervezet oldalán nyilvánosan megszabott részvételi kritériumokra hivatkozva több hírforrás, köztük az rmx.news is.

 

 

Németország - iszlám - illusztráció

Az eset nyilvánosságra kerülését követően számos bírálat és rasszista gyakorlat miatti vád érte a helyi evangélikus egyházat, amely egyébként a politikai nézetnyilvánítás tekintetében az egyik legaktívabb ilyen szervezetnek számít Németországban. Az általuk az említett szemináriumra vonatkozó kritériumok azonban nem hagytak különösebb teret a vitára arról, hogy azt milyen elvárások – és vélhetően célok – mentén állapították meg.

„Az ajánlat kizárólag fekete, bennszülött és színesbőrű gyerekekre vonatkozik” – fogalmaztak a program honlapján, némileg homályban hagyva, hogy ebben az esetben mit is értenek a bennszülött fogalma alatt.

A program céljainak további ismertetése azonban ezt a kérdést egyértelműbbé teszi, hiszen ott arról írnak, hogy a szeminárium keretében „védett közeget” akarnak nyújtani a gyerekeknek, akik „fejleszthetik erős oldalaikat és arra vonatkozó stratégiáikat, hogy miként birkózzanak meg a rasszizmussal kapcsolatos tapasztalataikkal.” Igazán érdekes megfogalmazás, főként figyelembe véve, hogy a felhívás kritériumainak megfogalmazása a rassz alapú kirekesztés iskolapéldájának tekinthető. Hacsak nem a szövegezés során már – a progresszív liberális kánonnal egybehangzóan - alapjáraton azzal számoltak volna, hogy rasszista hozzáállást kizárólag fehérek tanúsíthatnak.

Az eset külön pikantériája, hogy olyan időszakban próbálja az őket érő állítólagos rasszista megnyilvánulásokkal szemben felvértezni a Németországban élő nem őshonos, bevándorló hátterű fiatalokat, amikor még véletlenül sem hallani arról, hogy ezeknek a csoportoknak a tagjainak valamiféle terrorral kellene szembenézniük az iskolai közegben. Ellenkező esetekről azonban - leginkább afrikai, arab vagy török – bevándorló háttérrel rendelkező fiatalok hasonló, az őshonos lakossághoz tartozó gyerekekkel szembeni tevékenységéről viszont szinte napi szinten számol be a helyi sajtó, illetve annak nem a korporát fősodorhoz tartozó része.

Az idézett hírforrás rámutat: már-már jelképesnek tekinthető, hogy az említett szemináriumon előadóként részt vett az az Angela Merkel is, aki a bevándoroltatás talán legikonikusabb támogatójának tekinthető. A volt német kancellár egyébként a klímaváltozásról és a migrációról adott elő a rendezvényen, amelynek keretében még olyan fehér felnőttek is előadtak a „fehérség bírálatáról”, akik a rendezvény szervezőinek megfogalmazása szerint „nem állnak a rasszizmus befolyása alatt.”

A történtekről beszámoló hírforrások megállapítják: az eset nem értékelhető különösebb meglepetésnek, hiszen a német evangélikus egyházat már huzamosabb ideje jellemzik olyan karakteres politikai nézeteket mutató megnyilvánulások, mint például a bevándoroltatást segítő „civil” szervezetek anyagi támogatása, a szélsőségesnek bélyegzett AfD elleni küzdelem, vagy éppen a szélsőbalos Antifa mozgalommal való együttműködés. Hozzáteszik: az EKD ugyanakkor híveinek rendkívüli mértékű elpártolásával kell, hogy szembenézzen, hiszen az egyház 2023-ban csaknem 600 ezer hívet vesztett.

Hát igen, ahogy a mondás tartja: Isten malmai lassan őrölnek. De működnek.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.