2023. február 24., 17:04

A német belügyminiszter az ukrajnai menekültek igazságos elosztását sürgeti

Ha még többen menekülnek Európába az egy éve tartó ukrajnai háború elől, a menekültek igazságos elosztására lesz szükség az Európai Unión belül - hangoztatta Nancy Faeser német belügyminiszter pénteki berlini nyilatkozatában.

2022-04-13 Kassa, Kassa megye, ukrán menekültek, segély, segítségnyújtás
Fotó: facebook.com/kosickykraj

A német belügyi tárca vezetője kiemelte: a 40 millió lelket számoló Lengyelország eddig 1,5 millió ukrajnai menekültet fogadott be, Németország pedig a maga 84 milliós lakosságával egymillió, háború elől menekülő embernek nyújtott menedéket, ellenben a 47 milliós Spanyolország mindössze 160 ezer menekültet fogadott be.

"Ez nem mehet így tovább" - szögezte le Faeser a háború kitörésének évfordulóján.

Az Ukrajnából érkező menekültek folyamatosan növekvő száma miatt a német tartományok egyre nagyobb nyomást helyeznek a szövetségi kormányra, hogy több segítséget kapjanak a menekültek ellátására.

A belügyminiszter a múlt héten a német városok és települések érdekvédelmi szervezetének képviselőivel tárgyalt, akik ugyancsak az anyagi támogatások szükségességét húzták alá. Markus Lewe, a szervezet elnöke szerint a lakosság szerencsére továbbra is örömmel nyújt segítséget az országban menedéket keresőknek, de, mint mondta, "szükségünk van segítségre ahhoz, hogy ez így is maradjon".

Lewe egyúttal nagyobb szolidaritásra szólított fel Európán belül. "Lengyelország és Németország az EU-ba érkező ukrajnai menekültek körülbelül felét fogadta be" - emelte, ki, hozzátéve, hogy "a menekültek igazságos elosztására volna szükség az unión belül".

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.