2024. február 10., 13:56

A Mount Everest hegymászóinak ezentúl gondoskodniuk kell ürülékük eltávolításáról

A nepáli hatóságok elrendelték, hogy a Mount Everest hegymászóinak ezentúl le kell hozniuk saját ürüléküket az alaptáborba, nem hagyhatják fent a hegyen - közölte Mingma Csiri serpa, a Pasang Lhamuról elnevezett, illetékes falusi közösség szóvivője.

Csomolungma - wikimedia
Fotó: wikimedia

Mint mondta, a tavasszal kezdődő idei főszezonban minden hegymászónak kötelező lesz megfelelő zsákot használnia a vécézéshez a hegyen.


Hangsúlyozta, hogy az új rendszabállyal a természeti táj súlyos beszennyezését próbálják megelőzni. Másrészt ismételten felmerültek olyan aggályok, hogy a hegymászók szervezetébe közvetetten emberi ürülék kerülhet, amikor havat melegítenek ivóvíznek.


Az új rendszabály végrehajtásához a közösség egy ideiglenes irodát akar nyitni az Everest alaptáborában, ahol egyébként vannak vécék.


Himlal Gautam helyi tisztségviselő, aki már saját maga is megmászta a csúcsot, elmondta, hogy a szabadban hagyott emberi ürülék mára nagy problémává vált.


Emellett többtonnányi hulladék - tönkrement sátrak, ruhák, csomagolóanyagok, vízforralók, italos és oxigénpalackok, sörösdobozok - van szétszórva a világ legmagasabb hegyén. A 8849 méter magas - tibetiül Csomolungmának nevezett - hegy kétes hírnevet szerzett mint a világ legmagasabban fekvő szemétdombja.

A szegény himalájai állam hatóságai már régóta igyekeznek úrrá lenni a problémán, szemétszedő akciókkal. Néhány expedíciószervező cég már hosszabb ideje használ - önkéntes alapon - ürülékzsákot.

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.