2023. február 13., 17:07

A moldovai elnök szerint Oroszország puccsot készít elő Moldovában

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke hétfőn televíziós beszédében arra figyelmeztette a lakosságot, hogy Oroszország újabb kísérleteket tesz az ország politikai helyzetének destabilizálására.

Maia Sandu
Maia Sandu moldáv államfő szerint Moszkva mindent megtesz, hogy beavatkozzon a moldáv politikába
Fotó: Maia Sandu hivatalos Facebook-oldala

Moldova elnöke arról beszélt, hogy

Moszkva diverzánsokkal meg akarja buktatni Moldova kormányát, hogy az ország orosz befolyás alá kerüljön, és ezzel sikerüljön meggátolni tervezett csatlakozását az Európai Unióhoz.

Maia Sandu elmondta, hogy a hírszerzési forrásokból olyan tervezett akciókról szereztek tudomást, amelyekben katonai kiképzésben részesült, civil ruhás diverzánsok vennének részt, és állami épületek ellen hajtanának végre támadásokat, túszokat is ejtve.

Az elnök hangsúlyozta, hogy

a moldovai hatóságok továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet az országban, és biztosította a lakosságot, hogy a Kreml terve nem fog működni.

A 3,2 millió lakosú Moldova tavaly júniusban kapta meg az európai uniós tagjelölti státuszt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.