A lengyel miniszter abban bízik, hogy az ország megkapja a világháborús jóvátételt Németországtól
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön úgy nyilatkozott, meggyőződése, hogy Németország jóvátételt fog fizetni Lengyelországnak a második világháború alatt okozott károkért.

Lengyelország a második világháború kitörésének nyolcvanharmadik évfordulójának alkalmából adott ki jelentést, melyben részletes leírás olvasható az ország háborús veszteségeiről. A tanulmány szerint Varsó 6,2 ezermilliárd zlotyi, azaz 520 ezermilliárd forint jóvátételre jogosult.
A német kormány úgy reagált:
az ügyet lezártnak tekinti, mivel Lengyelország 1953-ban lemondott a háborús jóvátételről.
- hangsúlyozta nyilatkozatában a lengyel miniszterelnök.
Morawiecki azt is elmondta, hogy az 1952-ben elfogadott alkotmány értelmében az akkori minisztertanács nem volt jogosult ilyen határozat meghozatalára.
- folytatta, hozzátéve, hogy a két intézmény közül egyik sem hozott ilyen döntést, szerinte ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Lengyelország nem mondott le a háborús jóvátételről.
- mondta, kifejtve, hogy sem kormányhatározat nincs a levéltárban 1953 augusztusából, amely erről szólna, sem a hivatalos közlönyben nem jelent meg soha olyan jogszabály, amellyel Varsó lemondott volna követeléséről.
A miniszterelnök azt is elmondta,
az egyetlen bizonyíték arra, hogy a lemondás megtörtént, az egy kommunista napilapban 1953. augusztus 24-én megjelent cikk.
Ez tette hozzá, nem tekinthető nemzetközi jogi forrásnak.
- mondta Morawiecki.