A lengyel kormányfőhelyettes szerint a fegyveripart kell az európai gazdaság hajtómotorjává tenni
A fegyveripart kell az európai gazdaság hajtómotorjává tenni, ez fontos támogatást jelentene az Oroszország ellen harcoló Ukrajnának is - jelentette ki Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter hétfőn a Varsó melletti Helenówban megtartott többoldalú miniszteri találkozón.
A tárgyaláson részt vett Sébastien Lecornu francia, Boris Pistorius német és Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, valamint Luke Pollard, a fegyveres erőkért felelős brit védelmi államtitkár is. A résztvevők megerősítették az Ukrajnának nyújtandó támogatást, az ukrán katonák kiképzésének folytatását - számolt be a tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten Kosiniak-Kamysz. Megvitatták az EU és Ukrajna közötti együttműködést a fegyvergyártási kapacitások növelési lehetőségei terén is - mondta el a lengyel politikus.
Boris Pistorius kijelentette: el kell érni, hogy Ukrajna a felszereltsége révén "az erő pozíciójából cselekedjen". Az Ukrajnába irányuló szállítások mellett az ukrán fegyveripar az a "döntő tényező, amelyet támogatni kell a beszerzések finanszírozásával" - húzta alá a német miniszter. Újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: a német hadsereg készleteiben lévő amerikai Patriot-rendszereket már januárban telepítik Kelet-Lengyelországban, az Ukrajnába irányuló külföldi szállítások csomópontjaként szolgáló Rzeszów-Jasionka repülőtér védelmére.
Guido Crosetto fontosnak nevezte, hogy megszüntessék a "bürokratikus akadályokat" az európai államok fegyvergyártó ágazatai között. A védelmi kiadásoknak a GDP 5 százalékos szintjére emelése - amelyet Trump vetett fel - a piac túltelítődését és következésképpen a kapacitások fokozatos csökkentését eredményezheti - vélekedett Crosetto. Luke Pollard leszögezte: az ukrajnai háború hatására megerősödött a brit-francia-német együttműködés. A miniszterek az úgynevezett E-5 formátumban találkoztak. Az előző brit-francia-lengyel-német-olasz védelmi miniszteri egyeztetést novemberben tartották meg Berlinben, a következő találkozót Párizsban szervezik - jelentette be Kosiniak-Kamysz.