2023. február 3., 18:16

A kínaiak bevallották: az ő léggömbjük tévedt Amerika légterébe

Mint arról korábban beszámoltunk, az amerikai hatóságok egy magaslégköri léggömböt észleltek az ország felett.

Kína magyarázkodik
Meteorológiai vagy kém léggömb?
Fotó: TASR

Több politikus is kínai kémléggömbként azonosította szerkezetet.

A kínai külügyminisztérium pénteken bejelentette, hogy meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt kínai léggömb, amely azért juthatott el ilyen messze a tervezett útvonalától, mert korlátozottan irányítható, és az erős szél elfújta.

A kínai fél sajnálja, hogy a léggömb előre nem látható körülmények (vis maior) miatt véletlenül amerikai légtérbe tévedt"

- állt a közleményben.

A hivatalos kínai álláspont ellenére több magas rangú amerikai tisztségviselő továbbra is úgy véli, kémkedési céllal repült be az eszköz.

A pekingi kormány a hírre reagálva nyugalomra intett, és közölte: Kínának nem áll szándékában megsérteni egyetlen szuverén ország területét vagy légterét sem.
Mao Ning kínai külügyi szóvivő egyúttal azt mondta: senki ne vonjon le "elhamarkodott következtetést" a Pentagon bejelentéséből, "mielőtt a nyilvánvaló tényeket meg nem állapítják".

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a jövő héten Pekingbe utazott volna. Tom Cotton republikánus szenátor a hírre a látogatás lemondására szólította fel a tárcavezetőt, majd egy tisztségviselő közölte, hogy Blinken elhalasztotta a látogatást. A meg nem nevezett illető az ABC Newsnak nyilatkozva azt mondta: a külügyminiszter nem akart túlzón reagálni az incidensre, ezért nem mondta le azt, de azt sem szerette volna, hogy a léggömb legyen a központi témája tárgyalásainak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.