2022. március 28., 11:53

A kereszténydemokraták súlyos veresége a Saar-vidéken

Egyértelmű győzelmet aratott a tartományi választáson a Szociáldemokrata Párt (SPD) a Saar-vidéken – derült ki az első eredményekből.

Szárnyalás
Anke Rehlinger
Fotó: TASR

Az exit poll – a kilépő szavazók megkérdezésén alapuló – felmérések szerint a párt 43 százalékot zsebelt be, ami a legjobb eredménye 1990 óta. Ezzel szemben, a várakozásoknak megfelelően nagyot bukott a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a szavazatok 27,5 százalékának megszerzésével történetének második legrosszabb szereplését produkálta.

Tobias Hans eddigi miniszterelnök súlyos vereséget szenvedett, Anke Rehlinger személyében pedig először lesz női szociáldemokrata miniszterelnöke a Saar-vidéknek, melyet az elmúlt 23 évben a jobboldal uralt.

Az első eredmények alapján a bevándorlásellenes Alternatíva Németország (AfD), valamint a Zöldek egyaránt 5,5 százalékot szereztek. A liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) végzett a negyedik helyen öt százalékkal, így ők a bejutási küszöb szélén táncolnak, míg a szélsőbaloldali Die Linke 2,7 százalékkal, úgy tűnik, nem ugrotta ezt meg.

Saar-vidék ugyan a legkisebb tartomány Németországban, ám a választásoknak mégis nagy tétje volt. Győzelmével az SPD megszilárdította hatalmát, miközben a CDU tovább folytatja a mélyrepülését.

A talajt vesztett konzervatív pártnak nem sok ideje van összeszednie magát, májusban Schleswig-Hols­teinben és Észak-Rajna–Vesztfáliában, októberben pedig Alsó-Szászországban tartanak választásokat. Ezek közül az első kettőt CDU-s politikus vezeti, és még szoros versenyt mérnek a közvélemény-kutatások, de utóbbiban behozhatatlannak tűnik a szociáldemokrata előny.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.