A kelet-nyugati szembenállás és a fegyverkezési verseny ellen emelt szót Ferenc pápa Bahreinben
A fegyverkezési verseny ellen emelt szót Ferenc pápa pénteken a Bahreinben megrendezett vallásközi párbeszéden, egyúttal bírálta a kelet-nyugati szembenállást, és felszólította a vallási vezetőket, működjenek együtt a békéért.

A katolikus egyházfő a királyságban megrendezett Bahreini Fórum a Párbeszédért: Kelet és Nyugat az Emberi Együttélésért című nemzetközi vallásközi konferencia záróbeszédében leszögezte: a vallást soha nem szabad az erőszak igazolására használni, a hit vezetőinek pedig szembe kell szállniuk a hatalmasok "gyermeteg" háborús szeszélyeivel.
Több mint ezer politikai és vallási vezető előtt elmondott beszédében azt mondta,
Felhívta rá a figyelmet, hogy ez a logika mindenekelőtt a "Kelet és a Nyugat" közötti ellentétben nyilvánul meg, amely "egyre inkább két szemben álló tengerhez hasonlít", utalva ezzel az ukrajnai konfliktusra, amely ellen február 24. óta többször élesen szót emelt.
Hamad bin Isza Ál Halifa bahreini király a tanácskozáson közös erőfeszítést sürgetett Oroszország ukrajnai háborújának leállítására és a béketárgyalások előmozdítására, "az egész emberiség javára".
Ez a második alkalom, hogy Ferenc pápa egy a Perzsa(Arab)-öböl menti országba látogat; először az Egyesült Arab Emírségeket kereste fel 2019-ben. Akkori, mérföldkőnek számító útján Ahmed el-Tajeb sejkkel, a kairói al-Azhar mecset nagyimámjával aláírta a katolikus-muszlim testvériséget előmozdító dokumentumot.