2024. október 1., 10:29

A Kalózpárt távozik a cseh kabinetből

Petr Pavel cseh köztársasági elnök elfogadta Petr Fiala kormányfő javaslatát, hogy hívja vissza tisztségéből Ivan Bartoš kalózpárti kormányfőhelyettest és regionális fejlesztési minisztert, mert nem elégedett munkájával – közölte Petr Fiala újságírókkal, miután hétfőn este a prágai Hradzsinban tárgyalt az elnökkel.

Ivan Bartoš
Fotó: Ivan Bartoš hivatalos facebook-oldal

Ivan Bartošnak, a Kalózpárt leköszönő elnökének menesztésére reagálva a Kalózpárt úgy döntött, hogy

kilép a kormánykoalícióból és elhagyja az eddig ötpárti kormányt.

A másik két kalózpárti miniszter – Ján Lipavsky külügyminiszter, és Michal Salomoun törvényhozásért felelős miniszter – kedden adják be lemondásukat. A Kalózpárt tagsága péntektől hétfő estig szavazott arról, hogy kilépjen-e a kormányból a párt.

A tagság mintegy 90 százaléka a kilépés mellett tette le a voksát

– ismertette a szavazás eredményét a párt.

Ivan Bartoš már azt követően lemondott a pártelnökségről, hogy

a kalózok számára néhány napja lezajlott regionális önkormányzati választás és a részleges szenátusi választás is kudarccal végződött.

Petr Fiala elmondta: kedden találkozik Jan Lipavskyval, hogy megbeszélje vele esetleges maradását a kormányban. Lipavsky már korábban bejelentette, hogy fegyelmezett párttagként beadja lemondását, de kilép a Kalózpártból is. A kormányfő azt szeretné, ha ezután párton kívüliként vezetné továbbra is a külügyi tárcát. Lipavsky ezt nem zárta ki. A kormányfő újságíróknak elmondta:

szerdáig tisztázni szeretné a kormány személyi összetételének helyzetét, két héten belül pedig véglegesítené a változásokat.

A kalózpárti miniszterek mellett távozik a kabinetből Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter is, aki az új Európai Bizottság egyik biztosaként Brüsszelben fogja képviselni a következő években Csehországot. A távozó Síkela helyére pártja, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) Lukás Vlceket jelölte.

Célom, hogy két héten belül stabil és működőképes legyen a cseh kormány

– szögezte le Petr Fiala hétfőn este Prágában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.