A horvát államfő légvédelmi rendszer kiépítését sürgeti
A horvát légvédelmi rendszer kiépítését sürgette Zoran Milanović horvát államfő hétfőn, a horvát védelmi erők és a biztonsági hírszerző ügynökség vezetőivel tartott megbeszélését követő sajtótájékoztatón.
Úgy vélte, most jött el az ideje annak, hogy gyorsan lépjenek, bár hozzátette: nem valószínű, hogy a Zágrábban lezuhant drónhoz hasonló eset még egyszer előfordulhat. Ennek ellenére - mint mondta - a döntést maguknak kell meghozniuk
- fogalmazott az államfő, hozzátéve, hogy kapcsolatban állnak a magyar féllel, de a történteken már nem lehet változtatni.
- hangsúlyozta.
- mondta, és arra kért mindenkit, aki információval rendelkezik a vizsgálatról, hogy hallgasson róla.
Az államfő - hiába firtatták újságírók - nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, valóban volt-e bomba a lezuhant drónon. Erről vasárnap Mario Banozić védelmi miniszter tett bejelentést. A tárcavezető arról beszélt, hogy robbanószerkezet nyomaira, légibomba darabjaira bukkantak annak a lezuhant pilóta nélküli repülőgépnek a roncsai között, amelyet a becsapódás helyszínén, háromméteres kráterből emeltek ki.
Milanović szerint felelőtlenek és veszélyesek az ilyen kijelentések.
A pilóta nélküli repülőgép csütörtökön este 23 óra után néhány perccel, egy kollégium közelében zuhant le, és csapódott a földbe a horvát főváros területén, a Jarun tó térségében. A területet még aznap éjjel lezárták. Személyi sérülés nem történt, károk a környéken parkoló gépkocsikban keletkeztek.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint több NATO-tagország, így Magyarország légtere is érintett volt a drón repülésében. A szövetségesek szorosan együttműködnek a vizsgálatok során.