A Hezbollah továbbra is ellenzi a közvetlen tárgyalást Izraellel
Újra megerősítette hétfőn Naím Kászim, a Hezbollah libanoni síita milícia vezetője, hogy ellenzi a Bejrút és Izrael közötti közvetlen tárgyalásokat.
- jelentette ki Kászim, hozzátéve, hogy a Hezbollah "folytatja az ellenállást Libanon védelme érdekében, és nem futamodik meg az izraeli fenyegetések hatására".
- szögezte le.
A libanoni hatóságok szerint az Izraellel folytatott párbeszéd célja, hogy véget vessenek a háborúnak, elérjék az izraeli erők távozását Dél-Libanonból, és az onnan elűzött több mint egymillió ember visszatérhessen otthonába.
A tűzszünet ingatag, Izrael továbbra is csapásokat mér és falvakat üríttet ki a déli országrészben, ahol az úgynevezett sárga vonalon belül Izrael saját bevallása szerint folytatja a terrorista infrastruktúra, Libanon szerint az ottani települések elpusztítását. A megállapodás hatályba lépése óta 36 ember halt meg Libanonban az izraeli csapások következtében. A március 2-től számított veszteségmérleg szerint libanoni részről több mint 2500 halálos áldozata és több mint 7700 sebesültje van a konfliktusnak, miközben az izraeli hadsereg 16 katonáját vesztette el.
A tűzszüneti megállapodásba belefoglalták április közepén, hogy Izrael "fenntartja magának a jogot, hogy bármikor, bármilyen szükséges eszközhöz folyamodhat a tervezett és küszöbön álló támadásokkal szembeni védelme érdekében". Azt is leszögezték, hogy az összecsapások megszűnése "nem akadályozhatja meg ennek a jognak a gyakorlását".
A Hezbollah nem hajlandó elfogadni a tűzszünet megállapodás ezen szakaszát, és azt is kifogásolja, hogy a libanoni kormány nem szavazott róla.