A francia elnök nem fogadta el a miniszterelnök lemondását
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn nem fogadta el miniszterelnökének, Gabriel Attalnak a lemondását. Arra kérte őt, hogy a folyó ügyek irányításával biztosítsa az ország stabilitását az előrehozott nemzetgyűlések választásokat követően, amelyek előző napi második fordulójában a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen, de nem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 képviselői helyet a parlament alsóházában.

Gabriel Attalt délelőtt fogadta az államfő azért, hogy a köztársasági szokásjognak megfelelően a miniszterelnök felajánlja a lemondását.
Emmanuel Macron viszont azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon a hivatalában - jelezte a megbeszélést követően az elnöki hivatal, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.