A donyecki Nadijivka és Novoszilka elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban Nadijivka és Novoszilka települést - jelentette be pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.
A február 15-21. közötti időszakra vonatkozó hadijelentés szerint az orosz hadsereg a hét nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni, és összesen hét települést foglalt el.
A moszkvai katonai tárca az elmúlt héten az Ukrajnában megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett 29 lőszerraktárt, 29 harckocsit - köztük három német gyártmányú Leopard tankot - és 205 egyéb páncélozott harcjárművet, két MiG-29-es harci gépet, két amerikai JDAM és 17 francia HAMMER irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők 36 rakétáját, egy szárazföldi célok megsemmisítésére átalakított Neptun hajóelhárító rakétát, továbbá 790 repülőgép típusú drónt.
Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az orosz erők a Zaporizzsja megyei Pjatihatki községben "feltörték" az elmúlt években ott felépített erődítmények védelmét. Rogov szerint ez az utolsó olyan település, amelyet az ukrán hadsereg a 2023-ban indított ellentámadása során elfoglalt, és még nem sikerült teljesen "felszabadítani".
Az orosz statisztikai szerint a háború kezdete óta több mint 32 ezer ukrán katonai jármű vált üzemképtelenné. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken tüzérségi és dróntámadást.