A demokraták a kongresszus mindkét házában többséget szereztek, Trump tudja mi a vereség oka
A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára - jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
A demokraták hat, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg, így akkor is biztos a többségük a százfős felsőházban, ha Michiganben és Minnesotában elveszítik korábbi helyeiket.
A képviselőházban legalább nyolc, korábban republikánus kézben lévő mandátumot hódítottak el, egyebek között Kentuckyban, New Jerseyben és Észak-Karolinában. A párt olyan választókerületekben is jól szerepelt, ahol korábban jelentős republikánus fölény volt.
A demokrata előretörés olyan, hagyományosan republikánus államokra is kiterjedt, mint Texas, Dél-Karolina és Iowa. Texasban James Talarico demokrata állami képviselő legyőzte Ken Paxton republikánus főügyészt, a kormányzóválasztáson pedig Gina Hinojosa nyert a három ciklus óta hivatalban lévő Greg Abbott ellen.
A kongresszus mindkét házának elvesztése jelentősen szűkítheti Trump mozgásterét elnökségének hátralévő két évében. A demokraták vizsgálatokat indíthatnak a kormányzat működéséről, és a szenátusban megakadályozhatják az elnök bírói és kormányzati jelöltjeinek kinevezését.
Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul
Donald Trump amerikai elnök szerint a republikánusok elsöprő győzelmet arattak volna a keddi félidős választásokon, ha az ő neve is szerepel a szavazólapokon, ugyanakkor jelezte, hogy kész elfogadni a választási eredményeket és együttműködni a demokratákkal.
"Nem volt rajta a nevem a szavazólapon, de ha rajta lett volna, elsöprő győzelmet arattunk volna! Köszönöm a figyelmet!" - írta Trump kedden késő este a Truth Social közösségi oldalon. Az elnök a választási kampány során többször arra kérte híveit, hogy úgy szavazzanak, mintha ő maga is indulna.
Egy október végi kampányrendezvényen azzal érvelt, hogy személyes indulása lényegesen több választót mozgósítana. Trump egy másik bejegyzésében Greg Abbott texasi kormányzót bírálta, akinek választási vereségét azzal magyarázta, hogy eltávolodott korábbi politikai irányvonalától. "
"Ha Greg Abbott, Texas kormányzója politikai pályafutásának utolsó hat hónapjában nem vált volna csak nevében republikánussá, nem veszített volna. Visszatért a régi módszeréhez, és ennek nem lett szép vége!" - fogalmazott az elnök.
Trump a RINO (Republican In Name Only) kifejezést használta, amellyel azokat a politikusokat minősítik, akiket csak névleg tartanak republikánusnak. Egy további bejegyzésében azt is bejelentette, hogy politikai kommentátorként maga kívánja elemezni, miért győztek vagy szenvedtek vereséget az egyes jelöltek. Az elnök ugyanakkor a The New York Times című lapnak adott keddi interjújában késznek mutatkozott a választási eredmények elfogadására és a demokratákkal való együttműködésre.
"Együtt fogunk működni a demokratákkal, és örömmel dolgozunk majd velük. Valószínűleg sikerül majd valahogy megegyeznünk" - idézte Trumpot a lap a Reuters hírügynökség beszámolója szerint.
Trump kész együttműködni a demokratákkal
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
Együtt fogunk működni a demokratákkal, és várjuk a közös munkát. Valószínűleg sikerül majd valahogy megegyeznünk" - idézte az elnököt a The New York Times.