2022. november 14., 16:13

A cseh képviselőház elnökének elképzelései

Az Európai Unió bővítésének fontosságára hívta fel a figyelmet Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke hétfőn Prágában.

Egy naiv csaj
Markéta Pekarová Adamová
Fotó: TASR
A témában nincs egyetértés. Világos számomra, hogy sok európai ember fél az unió bővítésétől"

- jelentette ki a cseh politikus, amikor megnyitotta az uniós tagállamok európai ügyekért felelős bizottságainak (COSAC) konferenciáját.

Markéta Pekarová szerint a tagjelölt államoknak természetesen teljesíteniük kell a belépéshez szükséges feltételeket, de a helyzetet a maga egészében kell nézni.

Európa megváltozott, és már soha nem lesz olyan, mint amilyen a kilencvenes évek végén volt. Ezt el kell fogadnunk ugyanúgy, mint azt a tényt is, hogy ha még sokáig hagyjuk várakozni ajtónk előtt a jelölteket, biztonságunk és jólétünk csak gyengülni fog"

- hangsúlyozta Pekarová.

Ha szomszédságunkban geopolitikai vákuum alakul ki, azt ellenségeink készségesen betöltik"

- szögezte le.

Az uniós szavazási rendszer módosításával kapcsolatban Markéta Pekarová Adamová azt mondta: a vita a konszenzuális szavazási rendszer többségivé változtatásáról bizonyos területeken jogos, de az Európai Unió problémáit ez nem oldja meg.

A többségi szavazásnak, akárcsak egyetlen állam ellenében is, teljesen szélsőséges lehetőségnek kellene maradnia, de hasonlóan rendkívülinek kellene lennie a vétójog alkalmazásának is"

- fejtette ki a képviselőházi elnök.

Felelőtlenségnek minősítette, hogy néhány tagállam külpolitikai kérdésekben "nagyon könnyelműen" nyúl vétóhoz, szerinte mindig igyekezni kell a kompromisszumos megoldás elérésére.

Pekarová élesen elítélte Oroszország agresszióját Ukrajna ellen, amely szerinte megbocsáthatatlan. Az Európai Unió reagálását az agresszióra gyorsnak és hatékonynak minősítette. Hangsúlyozta, hogy továbbra is mindent meg kell tenni Ukrajna támogatása érdekében.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.