A cseh hadsereg parancsnoka: Készüljünk egy nagyszabású háborúra
A cseh hadseregnek meg kell őriznie a terrorellenes műveletek terén szerzett tapasztalatait, de előbb fel kell készülnie egy nagyszabású háborúra egy fejlett ellenféllel szemben, jelentette ki Karel Řehka cseh vezérkari főnök.

Řehka megjegyezte, hogy a költségvetés hatalmas növekedése ellenére a hadseregnek nem lesz elegendő forrása minden probléma ideális megoldására. Ezért „brutális hatékonyságra” buzdította a katonákat. Hozzátette:
ha összecsapásra kerülne sor Oroszország és a NATO között, akkor a cseh hadsereg az első perctől kezdve annak aktív résztvevője lenne.
Řehka szerint az ukrajnai háborúnak több előjele is volt, még 2014 előtt, amikor Oroszország elfoglalta a Krímet. „De a nyugati társadalmak nem akarták ezt látni, azokra meg, akik látták, nem akartak hallgatni” – jegyezte meg. „Nem kell arról győzködnünk magunkat, hogy az ukrajnai háború eszkalációs potenciálja állandóan növekszik. Még a legsúlyosabb forgatókönyveket sem lehet kizárni” – tette hozzá a cas.sk portál szerint Řehka.
A sajtótájékoztatón később azt mondta, nem tartja valószínűnek a háborút a NATO és Oroszország között, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen kizárható.
Ezért szükségesnek tartja a felkészülést. Mint mondta, néhány évvel ezelőtt még azt állítottuk, hogy Európát nem fenyeget nagy intenzitású és nagyobb léptékű fegyveres konfliktus, s ha mégis megtörténne, elegendő, 10-15 éves figyelmeztetési időszak áll rendelkezésünkre, hogy elkezdjük a felkészülést. Szerinte azonban ma már ez nem érvényes.