2020. január 18., 13:02

A cseh Gyöngyöspata

Mostanában nagy visszhangot keltett Magyarországon az a bírósági döntés, hogy a gyöngyöspataki önkormányzatnak sok tízmilliós kárpótlást kellene kifizetnie számos romacsaládnak, mert a helyi általános iskolában gyermekeiket - a civilszervezetek szerint - szegregálták. Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette, hogy az emberek igazságérzését sérti ez az ítélet, még ha tiszteletben is kell tartani.

Michal Cervenka
Michal Červenka, Rotava polgármestere
Fotó: Xtv.cz

Úgy tűnik azonban, hogy ez a probléma nem kizárólag magyarországi, mert a nyugat-csehországi Rotava városkában is egyre elviselhetetlenebb a viszony a helyi romák és a fehérek között.

A háromezres lélekszámú helység polgármestere, Michal Červenka szerint több civilszervezet és a lakásmaffia együttesen okolható a kialakult helyzetért. A helyi általános iskolába ebben a tanévben kizárólag roma elsősöket írattak be, a fehér szülők inkább a környező települések iskoláiba járatják a gyermekeiket. A civilszervezetek szerint ez szegregáció és azzal vádolják az önkormányzatot, hogy nem tesz ellene semmit.

A polgármester azzal érvel, hogy a romákat azok a kétes vállalkozók csábítják a városkába, akik olcsó lakhatást ígérnek nekik az általuk birtokolt lakótömbökben, a lakbért viszont a szociális segélyekből vonják le. Egyre többen azonban képtelenek fizetni ezt, ráadásul az újabb beköltözők miatt a fehérek egyre elviselhetlenebbnek találják a körülményeket és az elköltözést fontolgatják. Az Xtv.cz internetes televíziónak nyilatkozó Michal Červenka szerint az utóbbi években legalább ötszázan hagyták el Rotavát. A televízió műsorvezető-szerkesztője, Luboš Xaver Veselý feltette a kérdést, vajon hol vannak ilyenkor az államilag és az EU-ból is támogatott romaszervezetek, mint például a ROMEA? A roma szervezet visszautasította a célozgatást, de konkrétumokat nem sorolt fel, hogy hol és mikor igyekeztek segíteni a rotavai romáknak.

A Szociális Betagolódást Elősegítő Ügynökség egyrészt elismerően szólt a polgármester és az önkormányzat törekvéséről, hogy felvásárolja a magánkézben lévő tömbházakat (amelyeket korábban különböző spekulánsok szereztek meg) és az ottani lakásokat a szociálisan rászorulóknak utalja ki, másrészt bírálta a városvezetést, mert nem képes megakadályozni az iskola „nemzetiségi homogenizálódását”. A kialakult trend megfordítása érdekében konstruktív párbeszédet kezdeményez az érintett felek és szervezetek között, és igyekszik minden lehetséges támogatást megadni az önkormányzatnak.

A fehérek véleményét és elhatározását azonban, hogy elköltöznek vagy gyermekeiket más iskolákba adják, ily módon sem lesz egyszerű megváltoztatni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.