2021. június 6., 20:56

A CDU vezérkara fellélegezhet

Magabiztosan szerezte meg az első helyet a Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott törvényhozási (Landtag-) választáson a Kereszténydemokrata Unió (CDU), elemzők szerint tehát fellélegezhet az Angela Merkeltől a kancellári stafétabotot átvenni akaró Armin Laschet az ősszel esedékes Bundestag-választások előtt. 

CDU fellélegzés
Szászország-Anhalt Tartományt 30 éve alakították ki
Fotó: unsplash.com

Az urnazárás után közölt első eredménybecslések szerint a CDU legalább 35 százalékkal végzett az első helyen, az AfD pedig a vártnál sokkal rosszabbul teljesített, legalább 10 százalékponttal lemaradva a kereszténydemokraták mögött.

Az ARD országos közszolgálati televízió megbízásából készített első eredménybecslés szerint a CDU a szavazatok 36 százalékát gyűjtötte össze. A másik országos köztelevízió, a ZDF megbízásából készített becslés szerint 35 százalékos eredményre számíthat a párt.

A CDU így nemcsak a felmérésekre cáfolt rá, hanem jelentősen erősödött az előző, 2016-os választáson elért 29,8 százalékhoz képest.

A közvélemény-kutatások alapján lehetségesnek tűnt, hogy nem a CDU, hanem az Alternatíva Németországnak (AfD) kapja a legtöbb szavazatot. A jobbközép CDU-tól jobbra álló ellenzéki párt azonban valószínűleg a 2016-os 24,3 százalékot is alig érte el, az ARD becslése szerint 23,5 százalékos, a ZDF szerint 22,5 százalékos eredményre számíthat.

CDU megnyerte
A CDU megnyerte a választást
Fotó:  Twitter
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.