2021. február 4., 17:29

A Capitoliumnál életét féltő demokrata képviselőről kiderült, ott sem volt az épületben a támadás idején

Az amerikai törvényhozás épületének január 6-i ostroma sem Donald Trumpnak, sem a republikánus pártnak nem vált a hasznára. Nem kell ehhez különösebb elemzői véna, legfeljebb a klasszikus "Cui prodest?" kérdés mentén tovább haladva érdekes ez a megállapítás. Világosan látszik az is, melyik oldal járt jól a soron kívül szervezett Capitolium-látogatással. 

Fotó: AOC/Facebook

Voltak kongresszusi képviselők, nyilván a demokrata oldalon, akik saját személyes brandjük építésére használták fel a kínálkozó alkalmat. A 435 tagú képviselőházban legfeljebb két-három olyan ember lehet, akiknek neve a magyar olvasók számára is ismerősen cseng. Ezek jellemzően, s nem véletlenül, a demokrata párt balszárnyához tartozó képviselők, akik hol a normalitástól teljesen elrugaszkodott kijelentéseikkel, hol meg a nyugati mainstream hathatós közreműködésével érik el a hazai olvasók ingerküszöbét. 

A The Squad (banda, egység, alakulat) néven emlegetett csoport legismertebb alakja Alexandria Ocasio-Cortez, akit az Egyesült Államokban a szocializmus lelkes híveként emlegetnek (magát is ekként aposztrofálja), ugyanakkor figyelmen kívül hagyva teljesen agyament, kultúrbalos, identitásrajongó nézeteit, kis túlzással egy klasszikus szocdem politikát kapunk. A betűszómániás amerikai sajtó által csak AOC-ként emlegetett képviselőnő a Capitoliumnál történeteket arra használta fel, hogy magát egy kényelmes és manapság igen népszerű szerepbe helyezze. 

Tökéletes áldozatot faragott magából!

Állandóan halálközeli élményről beszélt, könnyes szemmel számolt be róla, életét féltette a támadás során, sőt, republikánus képviselőtársai kapcsán kijelentette:

nagyon szívesen együtt dolgozik velük továbbra is, kivéve azokat, akik "az életére törtek" január hatodikán.

Miután több képviselőtársa kikérte magának ezt a kijelentést, egy bő másfélórás, élővideóban beszélt az ostrom során tapasztaltakról. Csuda tudja milyen indíttatásból közölte:

(...) ezek az emberek azt mondják, lépjünk tovább, nem nagy dolog, felejtsük el, ami történt. (...) Ez a bántalmazók taktikája, ugyanaz a taktika. Én is egy szexuális bántalmazás túlélője vagyok.
Érdemes ezt a jelenetet megnézni.

Ocasio-Cortez soha korábban nem beszélt az őt ért szexuális támadásról nyilvánosan. Hogy miért éppen a Capitoliumnál történtek kapcsán hozta ezt elő, arra csak egyetlen magyarázat kínálkozik, függetlenül attól, hogy valóban bántalmazták-e vagy sem. Az elmúlt hetekben áldozati szerepben tündöklő politikus sztorijáról ugyanis kiderült, valóságtartalma nagyjából annyi, mint egy átlagos tudósításé a jereváni rádióból. Ennek fényében különösen visszatetsző előhozni az őt ért bántalmazást.

AOC ugyanis a támadást követően azzal haknizott, rettegett, az életét féltette, s irodája mosdójában bújt el, amikor rátörték az ajtót. 

Azt már nagyvonalúan elhallgatta az első napokban, hogy az irodájába "Hol van? Hol van?" felkiáltásokkal berontó férfi valójában a Capitolium egyik rendőre volt, s nem felkoncolni akarta, hanem pusztán ellenőrizni, jól van-e. AOC ezt a mozzanatot korábban úgy kommentálta, "amikor meghallottam a csőcselék kiabálást, azt gondoltam, itt a vége!" (...).

Most pedig úgy:

Azt hittem, meg fogok halni! (...) Láttam a rendőr szemében a dühöt, nem tudtam eldönteni, meg akar védeni vagy bántani fog!
Percekig beszélt erről a mozzanatról a friss videóban, könnyek között mondta el, felkészülten várta a halált. Nézzék meg, érdemes!

Ami még ennél is viccesebb, hogy a képviselőnő tulajdonképpen önmagát leplezte le azzal, hogy elmondta, irodájában tartózkodott a támadás idején. Az ugyanis nem a Capitoliumban található, hanem egy külön irodaházban, amelyet egy park és egy négysávos sugárút választ el a törvényhozás épületétől. Ez az aprócska részlet sokáig alig kapott médiafigyelmet.

Ocasio-Cortez szerint az emberek nem ismerik a Capitoliumot és környékét, ez az oka a "félreértésnek", valójában a képviselői irodaház környékén is voltak tüntetők, ráadásul az épületeket alagutak kötik össze, így joggal félt attól, a tüntetők hozzá is betörnek. Ráadásul, írja, a "Trump-támogatók által elhelyezett bombák a mi épületünket is körülvették". 

Ezzel kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, a szövetségi nyomozók valóban találtak csőbombákat mind a demokrata, mind a republikánus(!) képviselőknek otthont adó két épület mellett. Hogy ezek működő bombák voltak-e vagy csupán ijesztgetésre szolgáltak, egyelőre nem közölték. Azt is fontos kiemelni, hogy a képviselők nem értesülhettek a bombákról a támadás ideje alatt. Azokról január hatodikán 13:00 körül futott be jelentés a Capitolium rendőreihez, az épület körül ekkor már javában zajlott a dulakodás, kettő körül pedig már a falakon belül is összetűzések voltak.
térkép
Fotó:  twitter

A baj csak az arról, hogy bárki bejutott volna abba a szárnyba, ahol Ocasio-Cortez irodája volt, nem tudni. Ezt egyetlen szemtanú vagy hivatalos személy sem erősítette meg. Sőt, több kollégája cáfolta is!

Az ugyanakkor igaz, hogy AOC-nek azt tanácsolták, hagyja el az épületet, a rendőrség ki is ürítette a Cannon Buildinget, ekkor ment át a szemközti épületbe a képviselőnő is Katie Porter képviselőnő irodájába, ahol aztán átvészelte ezt a "szörnyű támadást".

Ocasio-Cortez "vallomásában" nem is az a legfelháborítóbb, hogy teljesen nyilvánvalóan aktuálpolitikai célzattal manipulálta a közvéleményt és hazudott a történtekről. Az sokkal inkább dühítő, hogy úgy bagatellizálta el az egészet és helyezte magát áldozati szerepbe, hogy tudja, az ostromban meghalt öt ember, köztük egy rendőr. Ha a "trumpista csőcseléket" nem is veszi emberszámba, a szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőrt azért mégiscsak illene. 

Az pedig, hogy a tényekkel hadilábon álló képviselőnő a magyarázkodás során bűvészmutatványként egy szexuális bántalmazást húz elő a kalapból, tényleg csak hab a tortán. 

Közel 150 ezren nézték AOC élő videóját a Capitolium ostromával kapcsolatban, jó tíz percen keresztül beszélt arról, milyen fontos, hogy támogassuk azokat, akiket szexuális bántalmazás ért. Igaza van, csakhogy van itt egy apró bökkenő. A kontextus!

Amennyiben valóban bántalmazták őt korábban, úgy saját tragédiáját devalválja azzal, hogy egy politikai csatározás során húzza elő, mint egy "szabadulás a börtönből" Monopoly-kártyát. Ha pedig kitalálja, vagy a mostani ügyhöz hasonlóan, eltúlozza az egészet, az egész egyszerűen méltatlan, sőt, undorító, hiszen a valódi áldozatoknak árt vele legtöbbet, ugyanis

a farkast kiáltó fiúk (és lányok) miatt a nyáj járhat rosszul...

Szokás szerint megnéztem a mainstream amerikai lapokat, beszámolnak-e a fejleményekről. A New York Times csak arról ír, AOC szexuális bántalmazás áldozata volt, a Wall Street Journal és a Washington Post szintén. Ez utóbbi külön jegyzetben foglalkozik a képviselőnő bátorságával és a "színes bőrű nők számára oly ismerős" félelemmel, amelyet akkor érezhetett, mikor meglátta az irodájába rontó rendőrt. A kevés kivétel egyike, jelen állás szerint, a Newsweek, amely több cikket is szentel a témának. Ezeket is érdemes átböngészni!
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.