A Cambridge-i Egyetem kutatói vizsgálják az "eddigi legerősebb bizonyítékot" a földön kívüli élet létezésére
Az "eddigi legerősebb bizonyítékot" találták a Cambridge-i Egyetem kutatói a földönkívüli élet létezésére a Földtől 124 fényévre található K2-18b exobolygó tanulmányozása során - derült ki a kutatást vezető intézet beszámolójából.

A tájékoztatás szerint a bolygó atmoszférájában kutatók - a James Webb űrteleszkóp segítségével - olyan vegyi anyagok nyomaira bukkantak, amelyeket a Földön olyan egyszerű organizmusok állítanak elő, mint a tengeri fitoplankton és a baktériumok. Nikku Madhusudhan, az egyetem csillagászati intézetének vezetője a BBC-nek adott interjújában úgy vélekedett, ha sikerül bebizonyítani, hogy van élet a K2-18b-n, azzal tulajdonképpen azt bizonyítják, hogy az élet a galaxis más részein is gyakori lehet, hozzátéve, ha a feltételezés valós - amelyet két éven belül már tudni fognak -, "akkor a bolygó akár hemzseghet is az élettől".
A csillagászok mindazonáltal a közeljövőben további vizsgálatokat végeznek azzal kapcsolatban is, hogy a vegyületek - dimetil-szulfid (DMS) és dimetil-diszulfid (DMDS) - létrejöhetnek-e nem biológiai úton olyan koncentrátumban, amelyben az exobolygón felfedezték. Madhusudhan azonban hozzátette, hogy az ezen anyagok az exobolygó atomszférájában észlelt koncentrátuma több ezerszer magasabb a Föld atomszférájában lévőnek.
Az exobolygó a Földnél 8,6-szor nagyobb tömegű és 2,6-szor nagyobb. A megfigyelések elérték a statisztikai relevanciának azt a szintjét, amely alapján megállapítható, hogy mindössze 0,3% a valószínűsége annak, hogy véletlenszerűen történtek. Ahhoz, hogy az észlelést tudományos felfedezésként fogadják el, a megfigyeléseknek át kellene lépniük azt a küszöböt, amely alapján a véletlen valószínűsége 0,00006 százalék alatt marad.