A brüsszeli merénylet rámutat az európai migrációs rendszer súlyos hiányosságaira
A brüsszeli merénylet körülményei - az, hogy azt a hatóságok látókörében lévő, köztörvényes bűncselekményeket elkövető, illegálisan az országban tartózkodó tunéziai állampolgár hajtotta végre - ismételten rámutatnak az európai migrációs és menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira - olvasható a Migrációkutató Intézet elemzésében, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.
Az elemzésben felidézték, hogy hétfőn újabb terrortámadás történt a belga fővárosban.
A feltételezett elkövető, a 45 éves tunéziai Abdesszamad Lasszúd illegális bevándorlóként érkezett az országba, és bár menekültkérelmét 2019-ben elutasították, továbbra is Belgiumban maradt.
A merénylő a Belgium-Svédország EB-selejtező mérkőzés idején csapott le, két, svéd szurkolói mezt viselő férfit megölt és egy taxisofőrt súlyosan megsebesítetett, majd elmenekült a helyszínről - tették hozzá.
A férfi a médiahírek alapján nem először került összeütközésbe a törvénnyel: már Tunéziában is meggyűlt a baja a hatóságokkal, és Belgiumban is köztörvényes bűncselekményeket követett el,
legutóbb például megfenyegette az egyik menekültközpont lakóját. Épp a támadást követő napon, kedden kellett volna megjelennie a rendőrségen, hogy kihallgassák - foglalták össze az elemzésben.
A támadó gépkarabéllyal hajtotta végre a merényletet, és mivel kedden hajnalban még szökésben volt, a hatóságok a legmagasabb, négyes szintű terrorkészültséget rendelték el Brüsszelben. A férfit azóta Schaerbeek egyik kávézójánál lelőtték a belga rendőrök - írták.
Azt feltételezik, hogy a merénylő szándékosan választott svéd szurkolókat áldozatul,
mivel az ország a Korán-égetések miatt hónapok óta a szélsőségesek haragjának középpontjában áll - olvasható.
A közösségi médiában feltöltött videói alapján a férfi az Iszlám Államnak esküdött hűséget. Egyelőre nem látszik közvetlen kapcsolat a Hamász Izrael elleni támadása és a brüsszeli merénylet között - jegyezték meg.
Aggasztó fejleménynek nevezték, hogy az elmúlt évek nyugat-európai támadásaihoz képest, ahol a merénylők általában késeket vagy gépjárműves „ramming-módszert” (elgázolás) használtak, most a támadó gépkarabélyra tett szert, amivel sokkal nagyobb pusztítást végezhetett volna: ezt valószínűleg csak az gátolta meg, hogy nem volt megfelelő képzettsége a fegyver használatához.
Ugyanakkor az elmúlt évek titkosszolgálati eredményeit jelzi, hogy az európai hatóságoknak továbbra is zömében magányos elkövetőkkel kell szembenézniük, ami szintén csökkenti a támadások hatékonyságát - közölték.
A brüsszeli merénylet az intézet szerint arra is felhívja a figyelmet, hogy továbbra sem sikerült megnyugtató választ adni arra a problémára, amit az irreguláris migránstömegbe vegyült szélsőségesek érkezése okoz Európának. Hasonlóan a 2020 novemberi bécsi merénylőhöz, ez a támadó is régóta a hatóságok látókörében volt (igaz, egyelőre úgy tűnik, nem terrorgyanú miatt), ráadásul négy éve semmiféle jogalapja nem volt a belgiumi tartózkodásra, mégsem tudták kitoloncolni - áll az elemzésben.
„Az, hogy Európában olyan terroristák tudnak merényleteket végrehajtani, akik illegálisan tartózkodnak itt, akikről a hatóságok tudnak, és akiket mégsem sikerül hazaküldeni, rámutat az európai migrációs és menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira.
ebből ugyanis nem látszik, mitől működne érdemben jobban az európai határvédelem, hogyan sikerülne jobban kiszűrni a szélsőségeseket, és miként lehetne hatékonyabbá tenni a hazatoloncolásokat” - fogalmaztak.
Az Europol által kiadott, terrorista bűncselekményeket elemző TE-SAT-jelentés is a probléma súlyosságára hívja fel a figyelmet. Tavaly a tagállamok hat dzsihádista akciót jelentettek, amelyből kettő támadást sikeresen hajtottak végre, egyet Belgiumban, egyet pedig Franciaországban. A szélsőséges iszlamista csoportokhoz köthető esetek száma csökkent 2021-hez (11) és 2020-hoz (13) képest - ez javarészt az elhárító szolgálatok munkájának köszönhető - ám látható, hogy bizonyos személyek esetében a radikalizálódás megakadályozhatatlan - áll az elemzésben.