A brit védelmi miniszter érdeklődik a NATO-főtitkári poszt iránt
Ben Wallace brit védelmi miniszter egy csütörtökön megjelent interjúban értésre adta, hogy érdeklődik az idén megüresedő NATO-főtitkári poszt iránt.

"Mindig is azt mondtam, hogy a NATO-főtitkári poszt jó munka lehet, amit én is szívesen csinálnék. De közben a mostani munkámat is szeretem" - mondta Wallace a dpa német hírügynökségnek Berlinben nyilatkozva.
"Hiszen a brit kormány védelmi minisztere lehetek a reformok és beruházások idején, akárcsak Boris Pistorius" Németországban - tette hozzá.
A brit védelmi miniszter szerint "izgalmas" látni, hogy 30 évnyi megszorítás után most mennyi pénzt fordítanak a fegyverkezésre.
- mondta Wallace.
Jens Stoltenberg jelenlegi NATO-főtitkár 2014. október 1. óta tölti be a tisztséget. Az idén 63 éves egykori norvég miniszterelnök mandátumát tavaly egy évvel, 2023. szeptember 30-ig hosszabbították meg, tekintettel arra, hogy az Ukrajna elleni orosz háború a nemzetközi biztonság szempontjából újabb kemény kihívásokat okozott. Stoltenberget eredetileg négy évre választották meg, megbízatását 2017-ben, majd 2019-ben újabb két évvel meghosszabbították. Ő az észak-atlanti szövetség 13. főtitkára, de februárban közölte, hogy nem kéri mandátumának további hosszabbítását, és még idén távozik posztjáról.