A Balaton első idei áldozatai: két fiú veszett a magyar tengerbe
Két fiatal holttestét keresi a Balatonban a vízirendészet és a vízimentők, a fiúk Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el szombat este, ők a Balaton idei első áldozatai - erősítette meg az MTI értesüléseit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Orbán Zoltán tájékoztatása szerint szombaton 19 óra 38 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy 17 és egy 18 éves bódvalenkei fiú eltűnt a vízben. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait.
A rendőrség és a vízirendészet azonnal megkezdte a kutatást szonárral az eltűnt fiatalok után. A keresés jelenleg is tart.
A fiúk elmerülése idején nem volt érvényben viharjelzés. Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása várhatóan közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik majd - közölte a szóvivő.