2022: A kezdet vége

Annál többre becsülöm az Olvasót, hogy a Magyar7 ünnepi dupla számának rám bízott oldalait az idei év eseményeinek kronológiai felsorolásával töltsem meg. Ha ne adj isten ilyesmire vágynak, megtalálják a Wikipédián. Az alábbiakban inkább együttgondolkodásra invitálom önöket, nem elfelejtve, hogy képtelenség a 2022-es évet geopolitikai perspektívából értelmezni anélkül, hogy egy hasonló összefoglaló jelentékeny részét ne az Ukrajnában dúló háborúnak szenteljük.

Bár három-négy hét elég volt ahhoz, hogy mi, akik csak műholdas televízión és közösségi oldalakon keresztül szemléljük a háborút, túltelítődjünk a borzalmaival, de 2022. február 24-e ezzel együtt is cezúraként vonul be történelembe. Jelentősége ezzel együtt nem mérhető a Szovjetunió széthullásához, vagy szeptember 11-éhez. Míg előbbi egyértelműen egy korszak, a kétpólusú világrend végét jelentette, addig utóbbi a vég kezdete volt. Az unipoláris buborék nem a New York-i ikertornyok romjain pukkadt ki, de a kilencvenes évek hurráoptimista hangulatában fogant illúzióink a történelem végéről biztosan.

Február 24-e egy kicsit más. Az orosz–ukrán háború kitörése a kezdet végét jelenti. Egy átmeneti korszak végének jele, de önmagában nem korszakhatár. A Szovjetunió szétesése talán a legutolsó ilyen, de ahogy a berlini fal leomlása jelzőtáblája és nem határköve volt ennek a korszakhatárnak, úgy ez a háború is csak egy jele, nem pedig okozója a Békés Mártontól kölcsönözött kifejezéssel élve, világrendszerváltásnak.

Irpiny, Bucsa vagy Mariupol után persze hajlamosak vagyunk azt hinni, párját ritkítóan szörnyű háború zajlik a szomszédunkban, de ez koránt sincs így. Óriási szerencse és néhány valóban nagy formátumú politikus kellene ahhoz, hogy a következő évtizedekben ne legalább kéttucatnyi, hasonló konfliktus uralja mindennapi életünket.

Amikor a nyugati sajtó hírt csinál abból, hogy egy orosz kisváros rakétázása során két-három ember életét veszti, hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, ezek a szörnyűségek évek óta a megszokott „ügymenet” részei. 2022 karácsonyán az orosz–ukrán háború mellett háborúk vagy legalábbis fegyveres harcok zajlanak Angólában, Kamerunban, Kongóban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Indiában, Mianmarban, Egyiptomban, Iránban, Szíriában, Jemenben és még vagy két tucat országban. Nyilván ízléstelen dolog „véralgebrázni” és azt fejtegetni, ez vagy az a háború véresebb vagy szörnyűbb-e, de nyugodtan mondjuk ki, az ukrán háború nem a kegyetlensége vagy a harcok hevessége miatt különleges. Az egyre kisebb érdeklődéssel fogadott napi hadi jelentések mellett olyan tanulságokkal is szolgál, amelyekből helyes következtetéseket levonva megakadályozhatjuk egy újabb és bizonyára az eddiginél pusztítóbb globális háború kitörését. A kudarcról inkább ne is beszéljünk.

Az első és legfontosabb tanulságot már az imént érintettük. Világrendváltás zajlik a szemünk előtt. A 2011. szeptember 12-e és 2022. február 23-a közötti „előjáték” véget ért, de tizenegy év sem volt elég arra, hogy eldőljön, mi jön az unipoláris pillanat után. Az Egyesült Államoknak 30 évnyi relatív béke után újra valódi kihívója akad? Oroszország nagyhatalmi ambíciói végleg kivéreznek az ukrán sztyeppéken? Vagy török „senkik”, iráni „nyavalyások”, pakisztáni „gnómok” hívják birokra  az amerikai muszáj Herkulest? Egyik is, másik is egyszerre védhető és vitatható álláspont, a lényeg ugyanaz: 2022 karácsonyán fogalmunk sincs, merre megy tovább a világrendváltás. Azt tudjuk csak, hogy a rossz irányba!

Ukrajna lerohanásával Oroszország átlépett egy vonalat. Az ukrán háborús erőfeszítéseket fegyverrel és saját gazdasági (s talán testi) épségünk árán támogatók február óta azzal érvelnek, meg kell mutatnunk Putyinnak és a világnak, nem lehet csak úgy büntetlenül megtámadni egy másik országot. Ezzel csak egy baj van, hogy világosan látszik: de, meg lehet! A világ nagy része ugyanis látványosan és jó magasról „tesz” a háborúra.

Ha elvonatkoztatunk a háború mindennapjaitól, tulajdonképpen ez az idei év legfontosabb külpolitikai eseménye. Talán furcsa erről beszélni, miközben az Államok öntik a pénzt az ukrajnai háborúba, de vegyük észre, ez már csak a kármentés, az utóvédharc. Az Egyesült Államok kivonulóban van, miközben nem tudjuk, az általa hagyott légüres térbe ki, kik nyomulnak majd be. Ezért lehet egyszerre 2022 valaminek a vége és egyszerre egy új korszak nyitánya.

Karácsonyhoz közeledve egyre gyakrabban eszembe jut, vajon a múlt század harmincas éveiben tevékeny pályatársam miként írta volna meg hasonló éves összefoglalóját 1939 decemberében. Az utókor magabiztosságával visszatekintve persze könnyű okoskodni, de voltak-e az előtte álló szörnyűségekre vonatkozó jelek, amelyeket ő nem vett észre?

És talán, ami ennél is fontosabb, vannak-e most, amelyeket én, mi nem veszünk észre?

Megjelent a Magyar7 2022/51-52.számában.