Kárpátaljai magyar napot rendeznek Brüsszelben

A kárpátaljai magyar napokat idén harmadik alkalommal rendezik meg Brüsszelben – tájékoztatott az M1 csatorna helyszíni tudósítója. A rendezvény idei díszvendége Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke lesz. A fő téma pedig a kisebbségellenes oktatási törvény lesz, melyet szeptember 5-én fogadott el az ukrán államfő. Petro Porosenko szerint a törvény megnöveli az ukrán, mint államnyelv szerepét az oktatásban. Szerinte a jogszabály valamennyi ukrán állampolgár számára egyenlő esélyeket biztosít, mert garantálja, hogy az iskola elvégzésével mindenki egyformán magas színvonalon beszélje az államnyelvet.
A KMPSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta, keleten a helyzet változatlan. Petro Porosenko, ukrán államfő elfogadta az oktatási törvényt, így egy új helyzet teremtődik a térségben. Porosenko tettével elárulta a kárpátaljai magyarokkal kötött választási egyezségét – fogalmazott Orosz Ildikó.
Elmondta, az ügyben lépni akarnak, ezért is hívott össze a KMPSZ egy soron kívüli közgyűlést, ahol megvitatták a témát, melynek eredményeként négy pontban állapodtak meg: az első, hogy szeretnék visszaállítani a korábbi rendszer működését, tehát a magyar nyelv biztosítását az óvodáktól az iskolákig, a második, hogy reformálják meg az ukrán oktatást, mely megkönnyíti a nem ukrán anyanyelvű tanulók fejlődését. A harmadik pont a magyar nyelv és irodalom rehabilitálása, hiszen Ukrajnában ezekből a tantárgyakból nem lehet érettségit tenni már tíz éve, a negyedik pont pedig, hogy minden döntésbe vonják be az ukrajnai kisebbség képviseletét is.
Az elfogadott határozatot és álláspontot igyekszenek az európai országokban, jelenleg Brüsszelben ismertetni és a továbbiakban is minden tőlük telhetőt megfognak tenni a kisebbségek jogainak visszaállításáért.
Közben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ungváron személyesen egyeztetett az üggyel kapcsolatban. Hangsúlyozta: az új ukrán oktatási törvény megsértette az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási szerződést. Mivel az a kisebbségek jogainak erősítéséről is rendelkezik, Magyarország ezért az uniós külügyminiszterek luxemburgi tanácskozásán kezdeményezni fogja a társulási szerződés felülvizsgálatát.