Milyen volt az év az élelmiszeripar számára?
2025 a szlovák élelmiszeripar számára az emelkedő költségekkel való intenzív megküzdés és a hazai, illetve európai piacon való versenyképesség megőrzésének időszaka volt – jelentette ki Jana Venhartová, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) igazgatója.
Elmondása szerint nemzeti szinten alapvető viták nyíltak meg az ágazat jövőjéről, aminek köszönhetően az élelmiszeripar szilárdabb részévé vált az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) jövőjéről és a következő Többéves Pénzügyi Keret (MFF) támogatásairól szóló stratégiai egyeztetéseknek. A szakmai párbeszéd prioritásai között továbbra is az elhalasztott beruházások pótlása, valamint a jogszabályi és adminisztratív környezet egyszerűsítése szerepelt, annak érdekében, hogy az ágazat ne csak Szlovákiában, hanem európai és globális szinten is versenyképes maradjon.
A kamara negatívumként értékeli, hogy a szlovák élelmiszerek aránya az üzletek polcain ismét csökken, 2025-ben 40,4 százalékot tett ki, valamint hogy folyamatosan nő Szlovákia élelmiszer-külkereskedelmének negatív egyenlege, amely 2024-ben elérte a mínusz 2,613 milliárd eurót.
„2025 elsősorban az emelkedő költségekhez való alkalmazkodás és a folyamatos versenyképességi kényszer éve volta szlovák élelmiszeripar számára – nemcsak a hazai piacon, hanem szélesebb európai összefüggésben is. Európai és nemzeti szinten egyaránt új vitákat indítottunk az ágazat jövőjéről, a vállalkozási feltételekről és a szlovák gyártók hosszú távon fenntartható versenyképességéről. Örömmel tölt el, hogy számos kezdeményezésnek köszönhetően az élelmiszeripar végre stabil helyet kapott gazdaságunk fejlesztéséről szóló stratégiai vitákban. Fő témáink továbbra is a feldolgozóipar rendszerszintű támogatása, a beruházási lemaradás felszámolása és az üzleti környezet javítása” – hangsúlyozta Daniel Poturnay, a PKS elnöke.
Venhartová szerint az elmúlt évben – az állami támogatási programok előzetes notifikációját követően – a kamara első pályázati felhívások meghirdetését várta és szorgalmazta, különösen marketingre és új technológiákra fókuszálva. A PKS pozitívan értékeli az élelmiszeripar számára jóváhagyott állami támogatási konstrukciókat, ugyanakkor a szlovák termékek alacsony aránya és a romló külkereskedelmi mérleg miatt lényegesen nagyobb költségvetési forrásokat tart szükségesnek az ágazat számára.
2025 Venhartová szerint számos, a vállalkozások működését alapvetően érintő jogszabályi változást is hozott, beleértve a közpénzügyek konszolidációját. A PKS aktívan részt vett az élelmiszerjogi munkacsoportok munkájában, és konzultálta az európai jogszabályok előkészítését, többek között a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok határokon átnyúló érvényesítéséről szóló rendeletet, valamint az élelmiszerjog átfogó felülvizsgálatát.
„2025 egyértelműen megmutatta, hogy a szlovák élelmiszeripar hatalmas potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy a gazdaság erős pillérévé váljon, amennyiben az állam igazságos és stabil feltételeket biztosít számára. Továbbra is konstruktív partnerei leszünk a döntéshozóknak, és megbízható támaszt nyújtunk minden tagunk számára” – emelte ki Poturnay.
Hozzátette: a Szlovák Élelmiszeripari Kamara a következő időszakban is folytatja egy modern és erős érdekképviselet megvalósítását az élelmiszeripari szereplők számára.