Lecsapott a fagy! Sikerült-e megvédeni a gyümölcsfákat?
Két kritikus éjszakán vannak túl a gyümölcstermesztők, hiszen hosszú hetek után most először fagyott az éjjeli, hajnali órákban. Veszélybe került a termés, főleg az éppen most virágzó kajszibarack. A gyümölcstermesztők persze mindkét éjszakán készenlétben álltak, és különféle módszerekkel próbálták megvédeni fáikat a hidegtől. Az egészen enyhe fagy még nem tesz kárt a virágzó gyümölcsfákban, de a mínusz 5-6 fok már komoly kihívást jelenthet. Az sem mindegy, mennyi ideig fagy. Ha csak egy-két órát, akkor azt még elviselik a virágzó fák, de ha több órán keresztül, akkor odalehet a termés.

„Még nem tudjuk, hogyan vészelték át fáink, elsősorban a most virágzó kajszibarack az elmúlt két éjszakát, de igyekeztünk védekezni a fagy ellen.
Szerencsére -3 foknál alacsonyabb hőmérsékletet nem mértünk a gyümölcsösünkben. Az is biztató, hogy a barack egy része már elvirágzott és akkor már fagytűrőbb” – tájékoztat Dobay Gergely, a nyékvárkonyi Agrosun kft. igazgatója, aki két éjszakát töltött munkatársaival a gyümölcsösben.
Árgus szemmel figyelték a hőmérséklet csökkenését a késő esti óráktól kezdődően, és amint elkezdett fagyni, megkezdték a víz permetezését. Három rossz termésű év után nagyon szeretnék, ha idén bőséges lenne a hozam. De mint mondja, a fagy még áprilisban is okozhat komoly károkat.
S van az a mínuszos hőmérséklet, amikor a gazda egyszerűen már eszköztelenné válik, és semmit sem tehet a természet ereje ellen. Mínusz 8 fok körül már nincs értelme a fagy elleni védekezésnek, a gyümölcsösgazda fájdalmasan könyvelheti el, hogy odalett a termés. Képletesen szólva, ha egy-egy csatát meg is nyer a gazda a fagy ellen, sokszor a háborút már elveszíti.
– fűzi hozzá Dobay Gergely.
Beszél arról is, egyre nagyobb lutri gyümölcsöt termeszteni. A virágzás egyre korábban érkezik, a kívánatosnál jóval előbb. Ráadásul az utóbbi években állandósulni látszódnak a március végi, április elejei fagyok, amelyek tönkre vágják a termést. A fagykár mostanában már nemcsak a barackot, de sokszor a szilvát és az almát is érinti. A nyékvárkonyi gyümölcsösben egyébként kajszibarackot, szilvát, almát, körtét és diót termesztenek.
A korán érkezett tavasz más „galibát” is okozott a gyümölcsösökben. Kevés volt a porzó rovar. A méhek még nem, vagy alig repültek ki.
– fűzi hozzá mintegy zárásként.