2020. augusztus 6., 13:10

Gyimesi jövedéki adót vetne ki a borra, vagy legalább borzárjegyet vezetne be

A szlovák borászokra komoly nyomást gyakorol az olcsó külföldi borok behozatala, és ez a szegmens gyakorlatilag szabályozatlan.  Az átlagos borárakra vonatkozó statisztikák szintén feltűnőek. Minderre Gyimesi György (OĽANO) mutatott rá csütörtöki sajtótájékoztatóján. Szerinte a megoldás például a termesztett szőlő kilogrammonkénti támogatása lenne, amely átláthatóbbá tenné a borra vonatkozó adatokat, egyben hangsúlyozta, szükség volna a bor származásának ellenőrzésére.

Fotó: TASR

Elmondása szerint tavaly 871 000 hektoliter bort hoztunk be, és 488 000 hektolitert exportáltunk. A becsült fogyasztás 671 000 hektoliter volt. Rámutatott, hogy ha összehasonlítjuk a fogyasztást a Szlovákiában megtermelt bormennyiséggel, akkor tartalékban még mindig több mint 49 millió palack bor van, amelyről "nem tudjuk, honnan származik". Elmondása szerint

a probléma akkor merül fel, amikor az államnak el kell mondania, hogy mennyi bor az idegen származású és mennyi a szlovák. Ma ezt senki sem tudja megmondani nekünk. Nincs statisztika, nincs ellenőrzés

Hangsúlyozta, hogy az ún. csendes borok nulla jövedéki adóval rendelkeznek. Ezért az ilyen boroknál a pénzügyi hatóság a szőlőtermesztésről szóló törvényt követi, amely szerint a kereskedőknek a borexporthoz és -importhoz csak egyszerűsített kísérőokmányra van szükségük, amit a pénzügyi hatóságnak, valamint az állat-egészségügyi és élelmiszer-felügyeletnek kell benyújtaniuk.

Garantálom, hogy a nem becsületes borászok nagy többsége még ezt sem tartja be, mert a bejelentés elmulasztása miatt nem jár szankció

 - mondta. Két vámhivatalt is meglátogatott, amelyek mindegyike megerősítette, hogy a borászok ellenőrzésére eddig nem került sor.

Azt is megjegyezte, hogy Szlovákiában a hétköznapi bor átlagára 0,71 euró liter volt.

0,71 euróért nem lehet szőlőt termeszteni, bort kipréselni, tárolni, szállítani, és még pénzt is keresni rajta.

 –hozzátéve, hogy a szőlőt például Magyarországról kilogrammonként 0,26 euróért  importálják.

Szerinte ez a probléma megoldható lenne például úgy, hogy

 a bor jövedéki adóját nulláról valamilyen szimbolikus összegre növelik.

Azonban ez ellen tiltakozna az EU, különösen olyan országok, mint Spanyolország és Olaszország. Elmondása szerint a másik lehetőség,

hogy minden termesztett szőlő kilogrammjára valamilyen szubvenciót vagy dotációt nyújtson a Földművelésügyi Minisztérium.

Ez világosabbá tenné a helyzetet, és a fogyasztó biztos lehetne abban, hogy minőségi szlovák bort iszik.

Elmondta, hogy egy másik alternatív megoldás lehetne

a borhamisításnak, mint bűncselekménynek a jogrendbe vétele, illetve bor-zárjegy alkalmazása, hasonlóan Ausztriához.

Ezt a problémát már megvitatta Ján Mičovský (OĽANO) mezőgazdasági miniszterrel. Gyimesi szerint ezt oldani szeretnék, de kérdés az, miképp.

Azt is hozzátette, hogy az pénzügyi hatóságnak meg kell kezdenie a borászok ellenőrzését. Megállapította, hogy a vizsgálatokat jelenleg csak az Állat-egészségügyi és Élelmezési Hatóság (ŠVPS) végzi.

Az ellenőrzések során azt találták, hogy az idegen borok 54% -a nem volt kielégítő minőségű, a házi murci (burčák) esetében pedig 37,5%-a. Ez az ellenőrzés csak a minőségre összpontosított

 - tette hozzá.

Szerinte a bor származásának ellenőrzésével kizárható volna, hogy a szlovák bor címkéjével ellátott palackokban idegen lőre legyen.

Gyimesi azonban azt is állítja, hogy az állam nem végez ilyen ellenőrzéseket, és erre műszakilag sincs felkészülve.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.