A magyar agrárium nyertese lesz a változásoknak - interjú Nagy István agrárminiszterrel
Az agrárium számos kihívással néz szembe Európában, de térségünk helyzete nehezebb, mint a nyugati tagországoké. Ezért aztán különösen jó időben, az uniós intézményrendszer átmeneti időszakában lett Magyarország az Európai Unió soros elnöke. Egyrészt az elnökség jó lehetőségeket kínál a tagországok együttműködésének megerősítésére, másrészt a gazdaközpontú gondolkodás meghonosítására Brüsszelben. A változásokhoz persze a gazdáknak is alkalmazkodniuk kell. Az agrárium aktuális kihívásairól kérdeztük Nagy Istvánt, Magyarország agrárminiszterét.
Augusztus 20-án beszélgetünk, amikor nem csupán Szent István királyunkat, hanem a magyar államalapítást is ünnepeljük. Van azonban az ünneplésnek egy következő apropója: az új kenyér, amelyet ezen a napon áldanak meg a templomainkban. Miniszterként mit tud elmondani nekünk, milyen a magyar kenyér 2024-ben?
Hála istennek elmondhatom azt a mondatot, amit szerintem minden agrárminiszter a legboldogabban üzenne: a magyarok kenyere idén is biztosított. A búzát betakarították a gazdálkodók, a termény a csűrben van, biztonságos helyen, tehát az elkövetkező egy évben minden magyar számára adott a megfelelő mennyiségű gabona.
Ezért is szoktuk mindig azt mondani, hogy nem csupán 10 millió, hanem nagyságrendileg 20 millió ember ellátására vagyunk képesek. A tavaszi betakarítású növényeknél az aszály még nem is fejtette ki úgy a hatását, tehát 5,8 tonna termett hektáronként, vagyis több mint 5 millió tonna termett összesen. Nyugodt szívvel mondhatom tehát, biztosítva van mindenki számára a mindennapi kenyér.
Az elmúlt év nyarán sok szó esett a médiában az ukrán gabona okozta problémákról. Akkor a magyar és szlovák kormány együtt tudott működni a hazai termelők védelmében, de mi a helyzet a háborúban álló szomszédunk gabonájával az idén?
Szerencsére a raktárainkból már kiürült, és Magyarország továbbra is zárva tartja a határt, tehát mi nem engedünk be egy szem ukrán gabonát sem. Ez rosszallást vált ki Brüsszelben, de tartjuk magunkat még akkor is, ha ezért kötelezettségszegési eljárást is kaphatunk a nyakunkba. Sőt, nehezített bürokratikus eljárást is kiépítettünk, hogy ne lehessen kijátszani a hazai szabályokat. Ennek fényében minden Magyarországba érkező gabona bejelentési kötelezettség alá tartozik, pontosan azért, hogy nyomon tudjuk követni az útvonalakat. Véleményem szerint a módszer bevált, mivel a raktárjainkból eltűnt az ukrán gabona, így a hazai gabonakereskedők is beindították tevékenységüket. Zajlik a kereskedelem, nyilván nem azon a felvásárlási áron, amelyet a gazdáink kívánnának, de nem is azon a nyomott árszínvonalon, amit legutóbb tapasztaltunk.
Ezen a téren milyen eszközei vannak a soros uniós elnöknek, Magyarországnak, illetve milyen hatást tud elérni?
Nekünk azt kell kezdeményeznünk, hogy miként tudunk közösen gondolkodni. Akkor, amikor védekeznünk kellett, a sikerünk titka abban rejlett, hogy a szlovák vagy éppen a lengyel kormányzattal, ahogy a románokkal és a bolgárokkal is tudtunk együttműködni. Ezzel együtt erőt tudtunk kifejteni Brüsszel felé. Ennek pedig eredménye is van, mert már más országok is érzékelik a piac felborulását, tapasztalhattunk hatalmas európai gazdademonstrációkat, ez pedig meghátrálásra kényszerítette a brüsszeli adminisztrációt is. Nem véletlen, hogy kezdeményezték a közös agrárpolitika egyszerűsítését, számos magyar javaslatot is befogadva.
Nem véletlen, hogy gazdaközpontú agrárpolitikát hirdettünk és minden intézkedésünk középpontjában ez a szemlélet áll.
Az Európai Unió kapcsán viszont sokszor felmerül, milyen nehéz a közös álláspont kialakítása a 27 tagállam között. Mennyire jelent ez problémát az agrárium területén?
Nehéz, de mindig megpróbáljuk. Ha kell, akkor három nap és két éjszaka vitatkozunk, de a harmadik nap hajnalára megszületnek az egyezségek. Emellett pedig folyamatos párbeszédet folytatunk, hiszen a szakértőink és munkatársaink állandóan egyeztetnek a különböző szinteken. A problémát az okozta, hogy a szakpolitika tekintetében a Közös Agrárpolitika szélsőséges zöld ideológiai nyomás alá került. Ez az, ami teljesen felborította a versenyképességet, valamint a gazdák jövőjére is negatív hatással van. Ez ellen kell fellépnünk, egyensúlyt kell teremtenünk a fenntarthatóság és a versenyképesség között. Nem véletlen, hogy céljaink középpontjába öt fogalmi kört helyeztünk.
Emellett hazánk szerencsés időszakban látja el a soros elnökségből fakadó feladatait. Akkor töltjük be ezt a pozíciót, amikor már az uniós választáson túl vagyunk, de még nem állt föl az EU új intézményrendszere, tehát megfordulnak a folyamatok, mert nem a brüsszeli adminisztráció tesz le javaslatokat az asztalra, hogy mi mentén gondolkodjanak az agrárminiszterek. Van tehát időnk arra, hogy megfogalmazzuk, milyen agrárpolitikát szeretnének a tárcavezetők. Szeretnénk a szeptemberi budapesti informális tanácsülésen meghallgatni a stratégiai beszámolókat, ezek alapján pedig következtetéseket megfogalmazni, amit majd a felálló új Európai Bizottság asztalára teszünk azzal a megjegyzéssel, hogy ugyan nem tudjuk, mi a Bizottság célja, de a 27 agrárminiszternek ez az elképzelése az agráriumról.
Ha már a különböző országok közötti egyeztetések szóba kerültek, említsük meg a szlovák és a magyar kormányzat napjainkban tapasztalható átlagon felüli viszonyát. Mennyire igaz ez az agrárpolitikára is?
Abszolút igaz. Richard Takáč miniszter úr volt nálam Budapesten. A látogatás az eredetileg tervezett időkeret sokszorosára nyúlt, egyrészt mert jó hangulatban zajlott, másrészt mert olyan témák fogalmazódtak meg, amelyeket alaposan át kellett beszélni.
Önmagában egyik ország sem fog tudni olyan lobbitevékenységet folytatni, amellyel kifejezetten nagy eredményeket lehet elérni, de összefogva nagyobb, jobb lehetőségeink vannak az érdekérvényesítésre, akár a V4-ek szintjén is, hiszen ha már két ország együttműködik, akkor a másik kettő is könnyebben bekapcsolódhat kormányzati színezettől függetlenül.
Miben látja a legfőbb különbséget a két ország agrárpolitikája között? Azt a felvidéki gazdák is érzékelik, hogy Szlovákia nehezen tudja lehívni az EU-s forrásokat.
Mindannyian ezzel küzdünk. Egy új EU-s ciklus van, ráadásul ez a régi, ideológiai nyomás alatt született agrárpolitika, amely rendkívüli módon helyezi előtérbe a fenntarthatóságot és a zöld célokat, ami bizony kihívásokat jelent a gazdák számára is. Le kell vetnünk magunkról azt a vádat, ami a legnagyobb sértés lett az európai termelők számára, hogy a megváltozott éghajlatért az európai gazdálkodás a felelős. Miközben éppen a gazdák vannak leginkább kitéve az éghajlatváltozásnak, ők is elszenvedői, nem pedig okozói ennek a jelenségnek.
Nem pedig azon vitatkozni, hogy mekkora területet parlagoltassunk, miközben azt kellett tapasztalnunk, hogy az állatjólét területén is olyan irreálisak az elvárások, amiket szinte lehetetlen betartani. Néhány éve volt még csak a baromfitartásban a ketrecváltás kérdésköre, még az erre felvett hitelek le sem jártak, most dobják ki az egészet, mert a ketreces tartás tovább nem működhet. A legszörnyűbb az egészben, hogy mialatt ezeket a szabályokat ránk erőltetik, közben megnyitják a piacainkat olyan termék előtt – korlátlan mennyiségben –, amellyel kapcsolatban semmilyen szabályt nem kell betartani. Ekkor szakadt el a cérna a gazdáknál, ekkor indultak el tüntetések. Miért kell feladni a piacainkat? Miért nem lehet azt a nézőpontot érvényre juttatni, hogy az Európába érkező élelmiszerekre ugyanazoknak a szabályoknak kell vonatkozniuk, mint az Európai Unióban előállított termékekre? Ennek hiányában nagy kérdés, hogy ki fogja megművelni az európai termőföldet, ki teszi élhetővé a környezetünket? Itt vagyunk egy generációváltás közepén, Szlovákiában is ugyanaz a probléma, mint Magyarországon: a gazdák megöregedtek, a fiatalok ódzkodnak átvenni a gazdaságot, mert nem tudják, ki védi meg őket és a piacainkat, hiszen Ukrajna mindig itt lesz a szomszédban óriási gazdasággal és termőterülettel és azzal a csernozjom talajjal, amilyen nincs másutt. Megfogalmazódik tehát a kérdés, hogyan termeljünk biztonságban? Ezért is kell szorosabban együttműködni.
Egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy a magyar termőföld termőképessége az elmúlt ötven évben jelentősen csökkent. Mennyire magyar problémáról van szó, és milyen nehézségeket okoz mindez napjainkban?
Ez egész Európában probléma, s ezért az elnökségünk során is foglalkozunk a kérdéssel. Magyarországon is igaz az, hogy a talajban élő mikroorganizmusok száma 90 százalékkal csökkent...
Minek köszönhető ez a kedvezőtlen változás?
A termelési struktúrának, a talajművelésnek és az egész agrotechnikai rendszernek. Most már mindenki ráébredt arra, hogy nem folytathatjuk úgy, ahogy eddig. A szerves anyagot meg kell őrizni. Ezek az aszályos idők is arra intenek bennünket, hogy igyekezzünk új agrotechnológiai eljárásokat alkalmazni, amelyek hatására egészen más termés-eredményeket produkálhatunk. A természet is azt mutatja, változnunk kell, ha körülöttünk minden átalakul.
Eközben a kisgazdaságok száma csökken, mert ez egy életforma, de nagyon nehéz piacra jutni, ha csak néhány hektáron gazdálkodunk. A koncentrálódó termelés, ha nem hordoz magában olyan egyensúlyt, amelyben állattenyésztés is van, akkor a körforgás megszűnik, ebből pedig előbb-utóbb katasztrofális dolgok következhetnek.
Miniszterként mit gondol, mennyire felkészültek az új kihívásokra a magyar gazdák?
Gondolok itt a precíziós technikák alkalmazására, az új technológiák használatára. Nemcsak arról szól a történet, hogy miként művelem a talajt, hanem arról is, hogy megvizsgálom, érdemes-e oda kukoricát vetni, ahol már évek óta elszárad betakarítás előtt. Megfontolom, hogy nem hosszú érésű kukoricát választok vagy növényt cserélek. A gazdák 176 milliárd forintnyi öntözéstámogatási forrást hívtak le, 3-4 év alatt jelentősen növeltük az öntözött területek nagyságát, de még mindig csekély területről van szó, mert ez egy komoly beruházás, amelynek megtérülése kapcsán felvetődik a kérdés, hogy inkább hibrid kukoricát vagy szántóföldi zöldséget vetek, mert ezek jövedelmezősége magas. Van viszont genetikai potenciál is, hiszen száraz idő volt korábban is Magyarországon, és a génbankokban kell keresni a megoldást. Egyszerűen elő kell venni a régi fajtáinkat.
Ehhez jönnek a pályázatok, amelyek segítségével 50 százalékos támogatással minden precíziós gépet biztosítani tudunk a gazdáinknak. A legnehezebb pedig, hogy elfogadom-e én, mint gazda, hogy amit eddig csináltam, holnap már nem lehet! Ha ezt elfogadom, akkor kinyitom az elmémet, s a nyertesek közé fogok tartozni. Ezért kellett megújítani a szakterület egyetemi és középiskolai képzését is.
A változásokra való válaszadás a legnagyobb kihívás, de mégis, hol szeretné látni a magyar gazdákat középtávon, nemzetközi viszonylatban?
A kormány, amikor érzékelte azt, hogy nehéz helyzet van (koronavírus, háború, aszály), akkor meghozta a történelmi döntést, amire nagyon büszke vagyok: Európában mi vagyunk az egyetlen kormány, amely az európai uniós forrásokhoz 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozást biztosít. Ennek köszönhetően 2021 és 2027 között a vidékfejlesztési támogatások megháromszorozása a magyar agrárgazdaság versenyképességének növelését, a természeti erőforrások megőrzését és a vidéki életminőség javítását szolgálja. Már napjainkban is látszanak az eredmények. A célunk, hogy a ciklus végére, 2027–2030 között dobogós szintre kerüljön a magyar agrárium Európában, ami hatalmas előrelépés lenne.
Megjelent a Magyar7 2024/35. számában.
