A közösséget vagy az egyént szolgálja a termőföld?

Egyesek támadják a módosító javaslatot, ugyanis a törvény egyik újdonsága, hogy meghatározza azok körét, akiknek elővásárlási joguk lesz az áruba bocsátott mezőgazdasági területre. A résztulajdonos és a közeli személyek elsőbbségi jogait meghagyva elővásárlási jogot kap a szomszéd parcella tulajdonosa, utána a szlovák állam, majd a község, illetve a megye. Egyben meg is határozza, hogy az állam, vagy az adott önkormányzat milyen racionális célok elérése érdekében vásárolhatja meg a területet. Az államnak kezelnie kell a telekrendezést, a telekcseréket, a beruházásokhoz szüksége van ingatlanra, de a természetvédelmi területen lévő parcellák kivásárlását is szeretné megoldani.

A törvény által meghatározott elővásárlási jog felülírná a már megkötött elővásárlási szerződések hatályát. Az eladónak az eladási szándékát 30 napra nyilvánossá kell tennie a mezőgazdasági minisztérium által üzemeltetett regiszterben, amely gyűjti az eladásra kínált parcellákat. A kifüggesztett ajánlatban az alapadatok mellett szerepelnie kell a kért árnak, amit utólag már nem módosíthat az eladó. Amennyiben a kifüggesztéstől számított hat hónapon belül a megnevezettek közül senki sem érvényesíti az elővételi jogot, a parcella eladható.

A módosítás nem engedi, hogy a mezőgazdasági területet mint nem pénzjellegű betétet a társaság vagy a szövetkezet alaptőkéjéhez számítsák. A törvénymódosítás felső korlátot is szab a tulajdonlásra: természetes személynél 300 hektárt, jogi személynél 1200 hektárt.

A törvénymódosítás azt is kezelni szeretné, hogy a kft.-k szaporításával ne legyen kikerülhető a felső határ betartása. A korlátozás nem vonatkozik az örökség útján megszerzett vagyonra.

Legélesebben a nagyvállalkozókat tömörítő Klub500 reagált a törvényjavaslatra, mert szerintük ez sérti a vállalkozás szabadságát, a gazdasági versenyt és a jogállamiságot, egyben veszélyezteti Szlovákia élelmiszer-önellátását, és tönkreteheti a hazai mezőgazdaságot. Szerintük ez a javaslat a múlt század ötvenes éveinek törvényhozására hasonlít. Tudnivaló, hogy a Klub500 elsősorban nagyvállalati vezetőket tömörít, akiknek nézeteit, értékrendjét erősen meghatározza a saját vállalataik érdeke. Érthető, hogy minél kevesebb szabályozást, minél több szabadságot szeretnének a tevékenységükhöz.

A minisztérium válaszolt is, elutasítva, hogy ezzel a javaslattal a termőföld államosítására törekedne. Inkább orvosolni szeretné azokat a negatív jelenségeket, amelyek a termőföldpiacon elhatalmasodtak. Maga a piac nem nevezhető kiegyensúlyozottnak, és sokan eleve kisebb eséllyel vehetnek részt egy-egy parcella megvásárlásában. Ez a minisztérium szerint negatívan hat a vidékre, a vidéki lakosságra, a táj alakítására, a mezőgazdasági termelés sokszínűségére és végső soron az élelmiszer-önellátásra is.

Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a kamara számos megjegyzést küldött a javaslathoz a minisztériumi egyeztetésre. Szerintük a javaslatnak azzal is foglalkoznia kellene, hogy a parcellák többsége gyakran több személy osztatlan tulajdona, akik között nagyszámú az ismeretlen tulajdonos.

Ilyen esetben hogyan érvényesíthető az elővételi jog? A résztulajdon nagysága szerint határoznák meg az elővásárlási sorrendet? A törvényjavaslat nem gondolt a kezdő, fiatal agrárvállalkozókra sem, akiknek az induláshoz területre van szükségük.

Vagy mi van akkor, ha a szomszédos parcella tulajdonosa esetleg teljesen máshol gazdálkodik a neki kimért pótföldön, illetve a parcella melyik szomszédja érvényesítheti az elővásárlási jogot? Az, akinek kevesebb van, vagy az, akinek több, és akkor a nagyobbak még nagyobbá válnak?

A kamara szerint perek garmadáját válthatja ki, hogy az elővásárlási jogot az elővásárlási szerződések elé helyezték. A kamara a tulajdonlás felső határát 50%-kal megemelné azok számára, akik regisztrált állattenyésztéssel rendelkeznek, hiszen kell a föld a takarmánytermesztéshez. Végül nagyon fontos javaslata a kamarának, hogy a Földalap az ismeretlen tulajdonosok földjét csak szlovákiai gazdáknak adja bérbe, jogi személyeknek pedig olyan esetekben, amelyekben a végső kedvezményezett szlovák állampolgár.

Tény, hogy a termőföld nem puszta munkaeszköz, amit bármilyen mértékben szaporítani vagy bővíteni lehetne. A kínálata inkább szűkül a világon, a termőképessége romlik, ami már környezetvédelmi kérdés. Ha hagynánk, hogy a szabadpiaci szabályok érvényesüljenek a termőföldpiacon, az előbb-utóbb az erősebb szereplő dominanciájához, kóros koncentrációhoz vezetne.

Sokan nemzetstratégiai kérdésnek tekintik, hogy ki tulajdonolja a termőföldet. Így volt ez a múltban is, és így van ma is. Számos országban korlátozzák az idegen állampolgárok, idegen régiók polgárainak a földtulajdonszerzését.

Hiszen a termőföld amellett, hogy tulajdon, természeti erőforrás is, amely az adott régió összes polgárát hivatott szolgálni. A közösség érdeke, bárhogy sivalkodjanak is a szabadpiac hívei, felülírja a korlátlan vállalkozás jogát.

Lehetne persze gazdaságideológiai kérdésekről vitázni, de érdemesebb megnéznünk, mit is okozott a szabályozatlanság a rendszerváltozás óta eltelt évtizedekben. A szövetkezeti vagyonok és vele a döntési jogkörök javarészt kikerültek a tulajdonosok kezéből. A tulajdonosok könnyen eladták a parcellákat. Nagygazdaságok alakultak ki, ahol a gazdasági törvényszerűségek alapján, pár alkalmazottal, egy-két könnyen gépesíthető növény termesztésére rendezkedtek be. Olyan növényekére, amelyek nyersanyagok más országok élelmiszeripara számára, ahonnan visszahozzuk a feldolgozott élelmiszert. Innentől kezdve szó sem lehet élelmiszer-önellátásról.

Az agrárium kilátástalannak tűnő ágazat, szinte minden szegmense öregedik. A fiataloknak, ha csak nem öröklik a gazdaságot, esélyük sincs elindítaniuk egy kisgazdaságot.

A tulajdonosok pedig kiöregednek, és gyakran nincs kinek továbbadniuk a stafétát. Jöhet a tőkével jól felpumpált külföldi, jobb esetben nagyvállalkozó, aki felvásárolja. Ő sem a közösség érdekét fogja szem előtt tartani. Azt fogja végezni, ami a legkevesebb befektetéssel, energiával a legtöbb hasznot hozza. Ezzel nem lesznek kisebbek a parcellák. Nem ültetnek szélvédő fasorokat, nem kerül kevesebb vegyszer a földjeinkre, a vizeinkbe. Nem kerül kevesebb gyógyszer a nekünk előállított húsba. Nem lesz több gyümölcs-, zöldségtermesztés, hogy munkát adjon a helyieknek. Nem lesz több kisgazdaság, amely rá van kényszerítve, hogy új lehetőségeket keressen, amelytől várjuk a – talán drágább, de minőségi – terméket. Marad a tömegáru, a biológiailag gyakran kétes értékű élelmiszer, a szaporodó betegségek. Utóbbi persze nem rossz üzlet az egészség- (vagy betegség-) iparnak.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/45. számában.