A bárányok otthon maradnak
A húsvéti báránynak nagy keletje van a keresztény hagyományokkal bíró nemzeteknél, például az olaszoknál. A közép-európai juhtenyésztők, köztük a szlovák tenyésztők számára is fontos piacnak számított Olaszország húsvét idején, de ezt most a járvány felülírta. A hazai termelőknek nem marad más, otthon meglelni a vevőkört a bárányhúsra.

Ebben segített egy projekt, amit az agrárminisztérium támogatásáéval a Bárány és Kecsketenyésztők Szövetsége indított, hogy a húsvéti bárány visszatérjen a hazai pultokra. A minisztériumi szóvivő szerint
egy év alatt az üzletláncokban nyolcezer bárányt sikerült eladni, ami 20 ezer kilónyi élősúlyt jelent. Persze ez még mindig töredéke csak a hazai termelésnek, hiszen tavalyelőtt 96 ezer bárány volt a produkció.
Szlovákiában nincs akkora fogyasztás, hogy az összes itt termett bárány elfogyjon, ezért exportálni kényszerül. A felvásárlással is gondok voltak, a tenyésztői szövetség sikerként prezentálta: az első év volt, hogy az U Ňaňa vágóhíd először kötött szerződést a fiatal bárányok felvásárlására, ezzel biztonságot adva a termelőknek. A vágóhíd pedig a bárányokat már feldolgozva kínálja az üzletláncoknak, illetve az elektronikus boltján keresztül.
A hétvége óta már él az a portál, amelyen a vásárló rákereshet a környékükön bárányt vagy tejterméket kínáló gazdára vagy boltra. A termelők ezzel vissza szeretnék szoktatni a szlovákiai polgárokat a bárány fogyasztására, méghozzá az egész év folyamán.
A projekthez csatlakoztak a kis boltok is, és növelni szeretnék a tavalyi siker után az eladásaikat. Viszont egy paradox helyzet keletkezett, hogy az üzletláncok nem tudnak akkora mennyiséget beszerezni, mint amennyire igény volna, és ez a helyzet húsvétkor még rosszabb. Hiába drágább a bárány a csirke vagy disznóhúsnál, van rá kereslet.
Természetesen a bárány iránti kereslet meg sem közelíti a csirke- vagy a disznóhús iránti igényt, még mindig csak kiegészítő termékként tekintenek rá az üzletláncokban. De az üzletláncok növelnék a kínálatukat, például a Billa ötszörösére emelné a kínált mennyiséget.
A belföldi fogyasztás megközelítőleg 150 g/fő évente.
Azaz meglehetősen alacsony bázisról lehetne fejleszteni a hazai bárányfogyasztást.
A tenyésztők szeretnék, ha ez évi három kilogrammra növekedne fejenként.
A tenyésztőknek nem csak ebben vannak ambíciózus céljaik, meg szeretnék duplázni az ország juhállományát. Szabad legelő van hozzá, a minisztérium is kifejezte segítő szándékát, programokkal támogatná, mi pedig szoríthatunk nekik.