2018. június 22., 11:31

Zeman nem ellenezné, ha egyelőre betöltetlen maradna a cseh külügyminiszteri poszt

Miloš Zeman cseh államfő nem ellenezné, ha a külügyminiszteri tisztség egy ideig betöltetlen maradna a cseh kormányban, és a tárcát ideiglenesen Jan Hamácek, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke irányítaná.

Miloš Zeman, Andrej Babiš
Fotó: TASR

A köztársasági elnök erről a Mladá Fronta Dnes című napilapban pénteken megjelent interjújában beszélt.

A szociáldemokraták Miroslav Poche európai parlamenti képviselőt jelölték külügyminiszternek, de ez Zeman számára elfogadhatatlan, mert - mint már több ízben kijelentette - Poche korábban támogatta a bevándorlást. Poche félreértésről beszél, míg a prágai sajtó szerint Zeman valójában azért nem akarja Pochét, mert az a legutóbbi államfőválasztáson nem őt, hanem ellenfelét támogatta. A többi miniszterjelölttel az elnöknek nincs problémája.

Az interjúban Miloš Zeman az előrehozott választás lehetőségét is felvetette, holott korábban ezt a megoldást határozottan kizárta.

„Egyáltalán nem ellenezném” - válaszolta Zeman arra a felvetésre, hogy a belügyminiszternek jelölt Hamácek vezethetné ideiglenesen a külügyminisztériumot is.

Az államfő délután találkozik Pochéval, aki úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy sikerül tisztázni a félreértéseket. Zeman szóvivője szerint az elnök a találkozón felkéri Pochét, fontolja meg, hogy a külügyminiszter-jelöltségéről önként lemond. Jelzésértékű, hogy Poche után az államfő azonnal Hamácekkel fog tárgyalni.

A kormányalakítási tárgyalások eddigi eredménye szerint a tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom a CSSD-vel alakít kormányt, amely Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) segítségével szerezné meg a bizalmat a parlamenti alsóházban. A szociáldemokraták öt minisztert jelölhetnek Andrej Babiš miniszterelnök kormányába.

Arra a kérdésre, mi történne, ha a CSSD nem akar meghátrálni Poche jelöltsége ügyében, és nem szavaz bizalmat az új kormánynak, Zeman azt mondta: ebben az esetben jönne a harmadik, az utolsó kormányalakítási kísérlet. Harmadszor azonban már nem az államfő, hanem a képviselőház elnöke ad kormányalakítási megbízatást. Ezt a tisztséget jelenleg Radek Vondrácek, az ANO képviselője tölti be.

Amennyiben a harmadik kísérlet sikertelen lenne, akkor a köztársasági elnöknek lehetősége van - de nem kötelessége - kiírni az előrehozott választást - jelentette ki Zeman.

Az elnök szerint az előrehozott parlamenti választásra akár már az október 5-re és 6-ra kiírt helyhatósági választásokkal egyidőben sor kerülhetne. „Természetesen szóba jöhet a jövő évi európai parlamenti választással való kombináció is. A (kormányalakítási) tárgyalások azonban nem jutottak csődbe, így mindez csak elméleti eszmefuttatás” - jegyezte meg Zeman.

A hatályos cseh szabályok szerint ha a harmadik kormányalakítási kísérlet megbukik, az államfőnek lehetősége van, de nem kötelessége, feloszlatni a parlamenti alsóházat, majd kiírni az új választást. A parlament feloszlatása és az új választás kiírása az elnök számára csak akkor kötelező, ha a 200 tagú parlamentben az alkotmányos többség, 120 képviselő, ilyen tartalmú határozatot fogad el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.