Zeman és a kommunisták diktálni fognak a kormánynak?

hirek.sk | MTI 2018. június 28., 09:06

Miloš Zeman államfő és a kommunisták nyomás alatt fogják tartani az új cseh kormányt, és az egyéni döntéshozáshoz szokott Andrej Babiš miniszterelnöknek fel kell készülnie, hogy szociáldemokrata koalíciós partnerével is folyamatos vitái lesznek – mutat rá a cseh sajtó a második Babiš-kormány megalakulását kommentáló csütörtöki írásaiban.

Fotó: TASR

A baloldali Právo szerint az ANO marketing-politikája és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) baloldali politikája folyamatosan ütközni fog egymással. „Míg Babišnak elég lesz felmérni, mi váltja ki a legnagyobb indulatokat az emberek körében, és hozzátenni ehhez néhány frázist Csehország visszatéréséről Európa élére, ahogy ez Masaryk elnök idején volt, addig Jan Hamáček (a CSSD elnöke) azt jelzi, hogy valódi baloldali értékeket akar megvalósítani. Hogy végül ki lesz kettejük közül sikeresebb a választók körében, azt az idő fogja megmutatni” – írja a lap.

A Právo úgy véli, hogy Zeman és a kommunisták is „izgalmas” perceket szereznek majd a kormányfőnek. Szerinte Zeman az új kormány egyik „atyjának” tekinti magát, ezért igyekezni fog megerősíteni befolyását a végrehajtó hatalom hátterében, ahol az államfőnek azonban semmi keresnivalója nincs.

„Huszonnyolc év elteltével a cseh politikai elit újra a kommunista párt központi bizottságának a döntésére fog várni” – jegyzi meg ironikusan az E15 gazdasági napilap, arra célozva, hogy a kisebbségi ANO-ČSSD koalíciós kabinet csak a kommunisták segítségével kaphat bizalmat a parlamenti alsóházban. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSČM) központi bizottsága szombaton dönt az ügyben.

„Figyelemreméltó, hogy a ČSSD elhatárolódik ettől, és azt állítja, hogy együttműködési megállapodást a kommunistákkal csak az ANO-nak kell megkötnie” - mutat rá az újság. Úgy véli: a ČSSD valószínűleg nem tudatosítja, hogy ezzel milyen hatalmat ad Babiš és a kommunista pártelnök, Vojtech Filip kezébe.

A Lidové Noviny az új kormány megalakulásának ellentmondásaira hívja fel a figyelmet. „A második leggazdagabb cseh egy olyan kormány élére állt, amely már nem is lehetne baloldalibb. Az emberarcú szocializmus lassan kezd visszatérni" - írja a konzervatív lap kommentárjának szerzője.

0 HOZZÁSZÓLÁS