2014. augusztus 25., 13:38

XXVI. Kárpát-medencei Főiskolás Tábor Szentendrén

SZENTENDRE. A Rákóczi Szövetség 2014. augusztus 25 és 30. között XVI. alkalommal rendezi meg Kárpát-medencei Főiskolás Táborát, magyar egyetemi, főiskolai diákszervezetek képviselői részére Szentendrén, a Pap-Sziget Campingben. A szervezők 110 résztvevő egyetemistát, főiskolást várnak a helyszínre.

A XXVI. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény célja lehetőséget biztosítani a leendő Kárpát-medencei magyar értelmiség kapcsolataink kialakítására és megerősítésére, a Kárpát-medencei magyar egyetemi szervezetek együttműködésének segítése, valamint a rendezvény előadásain keresztül biztosítani a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra különböző területeit illetően, a sokoldalú tájékozódást és a szakmai felkészülés lehetőségét a résztvevők számára. A Kárpát-medencei Főiskolás Tábort a Konrad Adenauer Alapítvány támogatja.

Az tábor előadói között olyan nközismert evek szerepelnek mint: Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Berényi József a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke, Wetzel Tamás, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője, Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, Frank Spengler a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletvezetője, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fóruma elnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő, Szűrös Mátyás, politikus-diplomata, egykori ideiglenes köztársasági elnök, Benedek Fülöp, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, elnöki főtanácsadó, Takaró Mihály, irodalomtörténész, Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke, Õry Péter, az MKP alelnöke, Margittai Gábor, a Magyar Nemzet szerkesztője vagy Bárány Krisztián, rendező.

A XXVI. Kárpát-medencei Főiskolás Tábor részletes programja:

Hétfő (08.25.)

13.00 folyamatos érkezés, regisztráció
17.00 – 17.15 megnyitó – Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke
17.15 – 18.30 Takaró Mihály, irodalomtörténész – Magyar kultúra tegnap, ma és holnap
19.15 – 20.00 vacsora
20.00 – 23.00 ismerkedési est

Kedd (08.26.)

08.00 – 09.00 reggeli
10.00 – 11.00 Wetzel Tamás, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár
11.00 – 12.00 Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége alelnöke
12.00 – 13.15 ebéd
14.00 – 15.00 Õry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) alelnöke
15.00 – 16.00 Csizmadia László, a Civil Összefogás Fóruma elnöke
16.30 – 17.30 Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke
19.00 – 20.00 vacsora
20.00 – 22.00 filmvetítés, Kereszthegy – felvezető előadást tart: Bárány Krisztián, rendező

Szerda (08.27.)

08.00 – 09.00 reggeli
10.00 – 11.00 Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója
11.00 – 12.00 Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára
13.00 – 14.00 ebéd
14.00 – 15.00 Benedek Fülöp, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, elnöki főtanácsadó
15.00 – 16.30 Margittai Gábor, a Magyar Nemzet szerkesztője – A Balkánra hurcolt magyar hadifoglyok halálmarsának története
17.00 – 18.30 Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő – Az ukrán és a közel-keleti válság
19.00 – 20.00 vacsora
20.00 – 23.00 táncház – Kővári Péter bandája; a táncot vezeti: Szente János, tánctanár

Csütörtök (08.28.)

08.00 – 09.00 reggeli
10.00 – 11.00 Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletvezetője
11.00 – 12.00 Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke
12.00 – 13.15 ebéd
14.00 – 15.00 Csáky Pál, az MKP EP-képviselője
16.00 – 17.00 Szűrös Mátyás, politikus-diplomata, egykori ideiglenes köztársasági elnök
17.00 – 19.00 kerekasztal beszélgetés
19.00 – 19.45 vacsora
20.00 – 21.00 komolyzenei koncert – Benkő vonósnégyes
21.00 – 24.00 esti séta Szentendrén

Péntek (08.29.)

08.00 – 09.00 reggeli
09.00 – 12.00 látogatás a szentendrei Skanzenben
12.30 – 13.30 ebéd
14.30 – 18.30 látogatás Visegrádon
19.30 – 20.30 vacsora
22.00 – 03.00 búcsúest

Szombat (08.30.)

09.00 – 10.00 Reggeli
10.00 Folyamatos hazautazás

A XXVI. Kárpát-medencei Főiskolás Táborral kapcsolatos további információk ügyében az érdeklődők az alább látható telefonos, illetve elektronikus elérhetőségeken keresztül Csáky Csongor főtitkárhoz, valamint Pálinkás Barnabás rendezvényszervezőhöz fordulhatnak.

Csáky Csongor (főtitkár):

TEL: +3670/240-56-22

E-mail: csaky.csongor@rakocziszovetseg.hu

Pálinkás Barnabás (rendezvényszervező):

TEL: +3620/455-76-29

E-mail: palinkas.barnabas@rakocziszovetseg.hu

 

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.