2011. augusztus 28., 20:48

Vona Gábor egységesítené a gárdákat

BUDAPEST. Vona Gábor, a Jobbik elnöke egységesítené a különböző gárdaszervezeteket és mozgalmakat; a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda alapítója vasárnap délután a XII. kerületi Turul-szobor előtti rendezvényen bejelentette, hogy az egység megteremtése érdekében a következő hónapokban fel fogja keresni valamennyi gárdatagot.

A Jobbik országgyűlési képviselője az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda tagjai, valamint jobbikos politikusok és szimpatizánsok előtt, a Magyar Gárda és a Rongyos Gárda megalakulása alkalmából rendezett megemlékezésen a pártelnök azt is mondta, a Jobbiknak és a gárdáknak "testvéri szövetségben" kell lenniük egymással. Mint fogalmazott, "a Jobbik nincs meg a gárda nélkül, és a gárda sincs meg a Jobbik nélkül".

A mintegy ötszáz fő részvételével zajlott rendezvényen Vona Gábor jelezte azt is, szívük szerint gárdamellényben vennének részt a megemlékezésen, de azért nem teszik, mert betartják a törvényt. A Turul-szobor felállítása, illetve tervezett elbontása körüli vitákra utalva leszögezte, ahogy joguk van turulszobrot állítani bárhol magyar földön, ugyanúgy joguk van megszervezni "saját önvédelmüket" is.

Vona Gábor az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda közös rendezvényén

Vona Gábor beszédében többször is bírálta a kormánypártokat, és azt mondta, hogy a Fidesz csak egyetlen választási ígéretét teljesíti, a "csak a Fidesz" jelmondatot. Szerinte a választáson megszerzett kétharmados többség nem a Fidesz győzelmi zászlója, hanem a "temetési menete" lesz.

A Turul-szobornál tartott rendezvényt követően, a Farkasréti temetőben a nyugat-magyarországi felkelésre emlékezve koszorúzást tartottak az egykori Rongyos Gárda tagja, Vámossy Tibor síremlékénél.

A koszorúzás előtt Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője bejelentette: a Jobbik "új missziója", hogy helyreállítsák a Rongyos Gárda méltó megítélését, és el kívánják érni az 1919-ben alakult gárdáról való megemlékezés állami szintre emelését. Szabó Gábor pártigazgató azt mondta, a fővárosban köztéri szobrot szeretnének állítatni a Rongyos Gárda emlékének.

Az 1919 áprilisában alakult Rongyos Gárda elnevezésű fegyveres csoport célja volt a trianoni békeszerződés miatt elvesztett területek egy részének visszaszerzése is.

Résztvevők a Jobbik, az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda  rendezvényén

A nyugat-magyarországi felkelés 1921. augusztus 28. és október 13. között zajlott a mai Burgenland és Magyarország nyugati területén. Előzménye az volt, hogy a trianoni békeszerződésekben Ausztriának ítélték Nyugat-Magyarországot, beleértve Sopront és környékét is. Magyarországon felkelőcsoportok szerveződtek, amelyek felvették a harcot a bevonuló osztrák csendőrökkel. A felkelés nyomán sikerült elérni, hogy Sopron és környéke népszavazás útján dönthessen hovatartozásáról. Vámossy Tibor a felkelésben vesztette életét.

A megemlékezésen több jobbikos képviselő mellett megjelent Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere is. A rendezvényen rendbontás és rendőri intézkedés nem történt.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.