2014. július 8., 07:56

Volt kormányfők, külügyminiszterek: jó döntés volt a V4 létrehozása

BUDAPEST. Fontos és jó döntésnek bizonyult a visegrádi együttműködés létrehozása - mondták az együttműködésben részt vevő négy közép-európai ország korábbi vezetői az Antall József Nyári Egyetem nyitónapján, hétfőn rendezett kerekasztal-beszélgetésen Budapesten.

Lényeges jelzés volt, hogy ez a négy ország - Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia - képes volt együttműködni, ezzel bebizonyították az uniós csatlakozás előtt, hogy alkalmasak a szélesebb európai együttműködésre is - mutatott rá Jan Krzysztof Bielecki volt lengyel kormányfő a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett pódiumbeszélgetésen.

A rendezvényen részt vett Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter és Mikuláš Dzurinda egykori szlovák miniszterelnök is. A beszélgetés moderátora Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter, jelenlegi norvégiai nagykövet volt.

Kiemelte, hogy szorosabb a kötelék a visegrádi országok fiai-lányai között, mint egy magyar és bármely nyugati vagy egy lengyel és bármely nyugati ország lakosa között, mert például a kultúrában sok a közös bennük.

Demokratikus, piaci alapon nyugvó "kis családot" hoztak létre a magyarok, a lengyelek, a csehek és a szlovákok, ezzel bizonyították, hogy képesek együtt élni a nagy európai családban is - mondta Bielecki. A kezdetben, Csehszlovákia 1993-as kettéválásáig három országgal működő együttműködés célja megalakulásától fogva az volt, hogy a részt vevő közép-európai országok együtt közeledjenek Európához, nem merült fel, hogy a regionális integráció helyettesíthetné a majdani európai uniós csatlakozást - idézte föl a lengyel közgazdász.

Mikuláš Dzurinda kiemelte: nagyon jó döntés volt létrehozni a V4-et. Az országcsoport a mai napig hiteles, respektálják. Az európai vezetők mindig elfogadják a meghívást a V4-ekkel tartandó találkozókra. A közép-európai együttműködés emellett jó példa lehet a keleti partnerségben részt vevő hat ország - Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Ukrajna, Moldova és Fehéroroszország - és a nyugat-balkáni régió számára - mondta a volt szlovák kormányfő.

Karel Schwarzenberg korábbi cseh külügyminiszter többi között arra mutatott rá: el kell fogadni, hogy a V4-ek - Lengyelország kivételével - kis országok, amelyek külön-külön nem érdekesek, csak együtt tudják megjeleníteni magukat a nemzetközi színtéren. A V4-együttműködés ezért is különösen fontos nekik. Karel Schwarzenberg példaként említette a tudományt. Kifejtette: egyik közép-európai ország sem elég erős ahhoz, hogy egyetemei fölvegyék a versenyt a kínai, indiai, amerikai egyetemekkel. Közös kiválóságközpontokat kell létrehozni - mondta. Karel Schwarzenberg megjegyezte, a négy közép-európai ország regionális integrációja különleges abból a szempontból, hogy nem hozott létre átláthatatlan, bürokratikus struktúrát.

A kerekasztal-beszélgetés mind a négy résztvevője egyetértett abban: nincs szükség arra, hogy új országokat vonjanak be a visegrádi együttműködésbe.

Jeszenszky Géza kérdésére, hogy 25 év múlva hogyan néz majd ki az európai integráció és benne a visegrádi együttműködés, Mikuláš Dzurinda azt felelte: talán nem lesz 28 külön nagykövetség Pristinában vagy Podgoricában. Karel Schwarzenberg azt mondta, nem lesz Európai Egyesült Államok, de talán addig tovább közelednek e felé az európai országok.

Szijjártó: a V4-nek vezető szerepe lesz az erős Európa megteremtésében

Szijjártó Péter a rendezvény megnyitóján mondott beszédében kijelentette: a világgazdaság és a világpolitika átrendeződésére adott visegrádi válasz, hogy olyan Európát szeretnének, amely újra versenyképes, helyreállítja a munka becsületét, a saját kezébe tudja venni a dolgait, tiszteletben tartja és nem relativizálja a családot, és tiszteletben tartja az uniós tagállamokat.

Erős tagállamok nélkül nincs erős Európai Unió - tette hozzá.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett eseményen elmondta: a V4-országcsoport az elmúlt egy évben magyar elnökség alatt több területen szorosabb együttműködést alakított ki. Az államtitkár kiemelte az energiabiztonság ügyét, az észak-déli energiafolyosó megteremtését, a magyar és a szlovák gázvezetékrendszer összekötését.

Jelentős előrelépést ért el négy ország a biztonságpolitikában is. Megállapodtak arról is, hogy erősítik a kis- és közepes vállalkozások közötti együttműködést, előmozdítják a közös fellépést a külső piacokon. Emellett, mint mondta, a négy ország megkezdte a parlamenti együttműködést is.

Az Antall József Tudásközpont idén másodszor szervezte meg az Antall József Nyári Egyetemet azért, hogy segítse a párbeszédet az eltérő kulturális hátterű diákok és fiatal oktatók között. A július 18-ig tartó rendezvénynek az Eötvös Loránd Tudományegyetem ad helyet.



Megosztás