2016. november 5., 18:23

Vízágyút és könnygázt vetettek be tüntetők ellen Isztambulban

ISZTAMBUL. Vízágyút és könnygázt vetettek be szombaton a török hatóságok Isztambulban tüntetők ellen, hogy távol tartsák az aktivistákat a Cumhuriyet című ellenzéki lap székhelyétől - jelentette a Reuters brit hírügynökség egyik helyszínen lévő tudósítója. Közben Kölnben többezer kurd tüntetett a török államfő ellen.
201611051813240.000000000001a_isztambul.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A Reuters egy másik újságírója szerint könnygáz lepte el Isztambul Sisli nevű negyedének néhány utcáját, miközben rendőrségi helikopterek köröztek a helyszín felett.

Az emberek mindössze órákkal azt követően vonultak utcára, hogy a török hatóságok elrendelték a kormánykritikus újság hét elején őrizetbe vett főszerkesztője és nyolc újságírója letartóztatását.  Emellett a kurdokat támogató Népek Demokratikus Pártja (HDP) további kilenc tisztségviselőjét vették őrizetbe, miután a HDP két társelnökét már péntek reggel előzetes letartóztatásba helyezték. Minderre a július 15. sikertelen puccskísérletet követő terrorellenes vizsgálatok keretében került sor, ami a Nyugat éles bírálatát váltotta ki.

Több ezer kurd tüntetett Kölnben a török államfő ellen

Mintegy 6500 kurd vonult utcára Köln belvárosában, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök ellen tüntessen.

A tiltakozás résztvevői azt skandálták, hogy "Erdogan terrorista" és "Erdogan fasiszta", miközben "Állítsátok meg Erdogan diktatúráját!" feliratú transzparenseket tartottak fel.

A németországi tüntetés hátterében a kurdokat támogató Népek Demokratikus Pártja (HDP) 11 vezető politikusának, köztük a párt társelnökeinek, Selahattin Demirtasnak és Figen Yüksekdag-nak az őrizetbe vétele áll. Demirtas szeptemberben még személyesen vett részt egy tüntetésen Kölnben.

Az aktivisták szószólói a török államfővel szembeni ellenállásra szólítottak fel, és azzal vádolták a német politikát, hogy egy terrorista illetve diktatórikus rezsimet támogat Törökországban.

Sok aktivista a betiltott törökországi szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egykori alapítójának, a bebörtönzött Abdullah Öcalan képmásával díszitett zászlót lengetett. A német rendőrség három büntetőeljárást is indított: kettőt betiltott PKK-jelképek használata, egyet pedig becsületsértés miatt.

Dersim Dagdeviren, a Nav-Dem nevű kurd ernyőszervezet szóvivője határozott politikai szankciókat követelt Törökországgal szemben. "Nagyon veszélyesnek ítélem, hogy Erdogan személyében egy diktátor áll a NATO egyik legnagyobb hadereje élén" - hangsúlyozta.

Más német városokban is tüntettek Erdogan politikája ellen, így például Stuttgartban kétezren vonultak utcára. Karlsruheban a rendőrség szerint 250-en tüntettek szombaton, de Hamburgban is több százan tiltakoztak az ellenzéki politikusok és kormánykritikus újságírók törökországi letartóztatása ellen.


 

201611051813240.000000000001a_isztambul.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás